Kultúra

Budapestre érkeznek a nyári sikerdarabok

Idén ősszel végre Budapesten is láthatjuk azt a három darabot, amelyeket 2018 nyarán az Orlai Produkciós Iroda (OPI) hatalmas sikerrel, teltházas előadásokon mutatott be a Szentendrei Teátrumban és a Kultkikötőben. Kováts Adél főszereplésével látható a Nóra 2 a Belvárosi Színházban, a Mi és Ők című, megrendítő előadás a Jurányi Inkubátorházban Vilmányi Benettel és László Lilivel, a Varsói melódia pedig Tompos Kátyával és Adorjáni Bálinttal az OPI kamaraszínházában, a Hatszín Teátrumban kerül bemutatásra. Nézzük a részleteket!

 

Amikor újra kinyílik egy ajtó

Lukas Hnath: Nóra 2

Kopogtatnak. Az ajtó nyílik, mögötte Nóra áll – tizenöt évvel azután, hogy Ibsen nagy botrányt kavart és betiltott klasszikusában becsapta maga mögött. Miért jött? Mi történt vele azóta? Megérte kivívnia függetlenségét? Mit akar azoktól, akiket akkor elhagyott? Mit szólt hozzá a társadalom? És mit szólunk hozzá mi a XXI. században? A fiatal szerző, Lukas Hnath friss darabja tavaly hatalmas kritikai és közönségsikert aratott hazájában, a Broadway valóságos szenzációja volt. Sziporkázó humorral és nagy emberismerettel tárja elénk a színháztörténet egyik legzajosabb ajtócsapásának utóhatásait.

 

 

A 2017-es Broadway-siker után Budapesten Galgóczy Judit rendezésében látható a Nóra 2. Ibsen Babaházának folytatásában Nóra (Kováts Adél) 15 év után visszatér a családjához, Torvaldhoz (Csankó Zoltán), Emmyhez (László Lili) és Anne Marie-hoz (Bodnár Erika). A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda a szentendrei városháza udvarán július 6-án mutatta be Lucas Hnath Nóra 2 című darabját, amelyről a kritika így fogalmazott: „az Orlai Produkció előadásának – mely ősszel beköltözik végleges otthonába, a Belvárosi Színházba – van egy legnagyobb, mondhatni, mindent elsöprő erénye, ez pedig Nóra szerepében Kováts Adél alakítása. A szerző hálás lehet a színésznőnek azért a kompakt, rétegzett, sűrű alakért, aki mindjárt a legelső pillanatban egyszerre tétován és magabiztosan, elszántan és aggodalmasan, de leginkább kíváncsian megáll a nyitott ajtóban.”

A Nórát életre keltő Kováts Adéllal mi is beszélgettünk, kérdésünkre pedig elmondta, miként tudta magáévá tenni ezt a különleges szerepet. „Nóra szabadságeszméi nagyon is az enyémek: a függetlenségéért, a másodrendűség, a kiszolgáltatottság, a hazugság, a látszatidill fenntartása ellen vívott küzdelme mögé oda tudok állni” – fogalmazott.

Előadások: október 12., 13., 24. – Belvárosi Színház

 

 

Fájdalmasan szép történet

Leonyid Zorin: Varsói melódia

Van a politika, és van a szerelem.
Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz.
De volt, hogy volt.
Van, hogy van.
Milyen kár.

A Varsói melódia Kocsis Gergely rendezésében látható, Tompos Kátya és Adorjáni Bálint főszereplésével a Hatszín Teátrumban. A legendás előadást korábban Sztankay István és Törőcsik Mari játékával éveken keresztül láthatta a közönség. A mostani feldolgozásról így ír a kritika: „a legendássá vált színre vitelhez hasonlóan perzselő erejű előadás született most. Meg lehet előlegezni nemcsak a hosszú szériát, hanem a legendává válást is.” Ez pedig csak egyet jelenthet: Kocsis Gergely rendezése méltó ahhoz a fájdalmasan szép történethez, amely 1967-ben Leonyid Zorin tollából született és ahhoz a fantasztikus előadáshoz is, amelyben alakítása által Törőcsik Mari a magyar színházi élet meghatározó alakjává vált.

Leonyid Zorin színművének főhőse egy orosz fiú és egy lengyel lány, akik egymásba szeretnek. Az ötvenes évek Szovjetuniójának rideg törvényei azonban tíz évre elszakítják őket egymástól: a Moszkvában tanuló lengyel lány és a szovjet háborús hős házassági kérelmét elutasítják. Tíz évvel később, amikor újra találkoznak, már mindketten házasok. Újabb tíz év elteltével kerülnek össze megint, de akkor már késő, a régi érzelmek fellángolása ellenére is. Semmiképp se mulasszuk el Kocsis Gergely előadását, amely sajátos módon dolgozza fel ezt a különleges, keserűen szép szerelmi történetet.

 

Előadások: október 13., 23. – Hatszín Teátrum

 

 

Mesélni arról, amiről nem is lehet

Carly Wijs: Mi és Ők

Egy kisfiú és egy kislány. Az iskola első napja. Harmincöt terrorista.
Ezerkétszáz túsz, ebből hétszázhetvenhét tanuló.
A 2004-es beszláni túszdráma. Egy kisfiú és egy kislány.

„A Mi és Ők katartikus módon mesél arról, amiről nem is lehet, mert nincsenek rá szavak, legfeljebb egy előadás erejéig.”

 

 

A Szentendrei Teátrumban, a Ferenczy Múzeum udvarán láthatta a közönség először Fehér Balázs Benő rendezésében Vilmányi Benett és László Lili játékát. A Szentendrei Teátrum, valamint a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében létrejött előadás szívbemarkoló és erős történetet mutat be két kisiskolás gyerek szemén keresztül a 2004-es beszláni túszdrámáról, amelyben több mint 300 ember vesztette életét.

 

Előadások: október 30. – Jurányi Inkubátorház

 

 

Tóth Eszter

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin