Hírek

Brit politikus: A légszennyezés teszi transzneművé az embereket

Alig pár nappal azután, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke, Theresa May a PinkNews Awards díjátadón kiállt a transzneműek mellett, az általa vezetett Konzervatív Párt korábbi vezetője, Lord Norman Tebbit a Telegraph-ban megjelent cikkében egészen más irányba ment el.

A 86 éves politikus először is kijelenti, hogy a transzneműség szerinte valami új jelenség kell legyen, hiszen nem emlékszik senkire a diákéveiből, vagy a katonaságnál eltöltött időszakból, aki transz lett volna, sőt a gyermekei generációjából sem ismer senkit.

Lord Norman Tebbit

Nem tudom, hogy a harmadik világ, a városok, vagy a vidék lakossága érintett-e jobban vagy kevésbé. Az sem tudható, vajon csak a mi fajunkra, vagy más, a bolygón velünk együtt létező élőlényekre is hatással van, de ahogy néhány tudós is véli, könnyen lehet, hogy a légszennyezésben kell keresni a probléma okát” – az egykori pártelnök azt természetesen elmulasztotta kifejteni, pontosan kik azok a tudósok, akik ezt az elméletet kidolgozták.

Gyanítom, hogy ezzel a gondolattal csak bajt hozok a fejemre, de mégis úgy gondolom, ez a fajta tudás és nem a politikai korrektség az, ami a megfelelő szakpolitikák kialakítása felé vezethet minket.

Lássuk, ezzel szemben mit nyilatkozott May miniszterelnök: “A törvényi szabályozás átalakításával a nemváltoztatás folyamatát szeretnénk egyszerűbbé tenni és kevesebb orvosi vizsgálatot előírni hozzá. Transzneműnek lenni ugyanis nem betegség, ezért nem is lenne szabad úgy kezelni.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin