Hírek

Brazília új elnöke máris cserbenhagyta az LMBTQ közösséget

A január elsején beiktatott új brazil elnök, Jair Bolsonaro máris kihagyta az LMBTQ közösség védelmét az ország legfontosabb feladatai közül, sőt, egy tanács neve is alaposan megváltozott.

A Nő, Család és Emberjogi Minisztérium új listáján, melyen legfontosabb prioritásaikat és belső struktúrájukat írják le, nem szerepelnek semmilyen szinten az LMBTQ jogok. A listán, melyet január elsején, az új kormány hatalomátvételekor állítottak össze, csupán az igazságtalanság és az előítéletek elleni harcról beszélnek a Nemzeti Diszkrimináció Elleni Tanács feladataként.

Ennek a jelek szerint nevét is megváltoztatták, hiszen eddig a Nemzeti Diszkrimináció és a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transzvesztita és Transznemű Jogok Elősegítéséért Felelős Tanácsnak nevezték. – írja a Pink News.

Vagyis Bolsonaro Tanácsa nyíltan mutatta meg a világnak, hogy kormánya nem tervez és kíván foglalkozni az LMBTQ közösséggel és annak védelmével.

Az új kormány ezen felül az LMBTQ embereket nem sorolja azok közé a kisebbségi csoportok közé sem, melyek védelemre szorulnak.

A változátatásokból óriási felháborodás kerekedett, mely után a minisztréium kiadott egy közleményt, miszerint az LMBTQ közösségnek nem kell félnie, hiszen a megnevezéssel kapcsolatos ügyek nem lesznek hatással a közösségre:

“A korábban a Nemzeti Polgárjogi Tanácshoz tartozó Nemzeti Diszkrimináció és a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transzvesztita és Transznemű Jogok Elősegítéséért Felelős Tanács, jelenlegi vezetősége továbbra is fennmarad, az eddig megszokott felépítéssel, a Globális Védelem Nemzeti Tanácsában” – írja a nyilatkozat.

A nyilatkozatban megemlítik a Globális Védelem Nemzeti Tanácsának vezetőjét, Sergio Augusto de Queirozt is. Az újonnan megválasztott képviselő szintén evangélikus pásztor, csak mint Damares Alves, a  Nő, Család és Emberjogi Minisztérium vezetője.

Queiroz volt az, aki védelmébe vette Alvest Twitter-oldalán, miután megkérdőjelezték, hogy a miniszter valóban jó-e a pozíciójára anti-abortusz és szociálisan konzervatív nézetei miatt.

“Damares, a jövőbeli miniszter vallásos múltjának kritikáji azt mutatja, hogy sok kritikus számára az ‘emberi jogok’ kifejezése csupán egy retorikus manpuláció ahhoz, hogy ‘saját jogaikhoz jussanak’. A diszkrimináció egy fegyver, mely megannyi csoport ellen irányul”

Alves beavatásakor büszkén hangsúlyozta vallási meggyőződését: “A kormány világi, de ez a miniszter borzalmas keresztény” – mondta. 

47 perces beavatóbeszédében elmondta, hogy Bolsonaro kormánya sürgetni fogja a gyerekek és tinédzserek ideológiai nevelését, hozzátéve, hogy országában “senki sem fogja megállítani az embereket abban, hogy a lányok hercegnőnek, a fiúkat pedig hercegnek” nevezzék, de ígéretet tett arra is, hogy “minden családmodellt tisztelni fognak az országban” és hogy nyílt párbeszédet fog folytatni az LMBTQ közösséggel.

Decemberben találkozott is a közösség 33 tagjával, mely után biztosította az embereket, hogy “egy joga sem fog sérülni az LMBTQ közösségnek.” 

Ehhez képest úgy néz ki, a közösséget a kormány máris magára hagyta.

hirdetés
Previous post

26-szor házasodik össze egy leszbikus japán pár külföldön

Next post

Rekordszámú LMBTQ tagja van az új amerikai kongresszusnak