Hírek

Brad Pitt és Angelina Jolie támogatják gyermeküket az öltönyviselésben

A sztárpár legidősebb közös gyermeke – akit születésekor lányként anyakönyveztek Shiloh néven – az elmúlt néhány évben a vörös szőnyegen elegáns öltönyökben, a családi kiruccanásokon pedig fiús ruhákban és egyre rövidebb hajjal jelent meg.

pitt_3140797b

A nyolcéves csemete hároméves korában kérte azt a szüleitől, hogy ezentúl John-nak szólítsák; a kérésnek a család minden tagja eleget tett otthonukban. A történettel foglalkozó egyéb sajtóorgánumokhoz hasonló mi is tiszteletben kívánjuk tartani a kérését, így ezentúl John-ként hivatkozunk rá. A család legutóbb Angelina Jolie filmje, a Rendíthetetlen bemutatóján mutatkozott együtt: Brad Pitt három gyermeke, Pax, Maddox és John társaságában lépett a vörös szőnyegre.

Jolie először 2010-ben beszélt a Vanity Fair-nek arról, hogy (biológiai értelemben) első gyermeke inkább hajlik a maszkulinitás felé: „Fiú akar lenni. Úgy gondolja, hogy ő is egy a fivérei közül.”

A The Telegraph legutóbbi írásában arra használta fel Jolie-Pitték történetét, hogy segítséget nyújtsanak azon gyermekek szüleinek, akik valamikor az életük során úgy érzik, hogy a biológiai nemüktől eltérő társadalmi nemhez tartoznak. Linda Blair klinikai pszichológus szerint a legfontosabb, hogy a szülők annak fogadják el a gyermeket, aki, és ne reagálják túl a cross-gender tendenciákra hajazó változásokat.

Előfordulhat, hogy azok a gyerekek, akik következetesen a születésükkor elkönyvelt gendertől eltérő társadalmi nemhez szeretnének tartozni (és ez mondjuk nem csak abban merül ki, hogy a tradicionálisan az ellentétes nemnek szánt ruhákat vagy játékokat preferálják), azokból transznemű vagy egyéb módon gender-nonkonform felnőttek lesznek. De természetesen az is elképzelhető, hogy csak az identitásuk különböző rétegeit igyekszenek felfedezni.

„Az, hogy valaki mindkét társadalmi nemben kipróbálja magát, teljesen normális” – mondta el Blair a Telegraph-nak. – „A gond az, hogy mivel ezt generációkon át elfojtottuk, az emberek még mindig kényelmetlenül érzik magukat miatta. Nem válhatsz azzá, ami vagy, ameddig nem tudod, hogy mi nem vagy.”

Hogy Jolie-Pitték gyermeke vajon felnőttként is gender-nonkonform vagy LMBT-tendenciákat fog-e mutatni, azt most még nem tudjuk, de egyvalami biztos: azok a szülők, akik elfogadják egy gyermek kíváncsiságát, függetlenségét és önálló gondolatait, jelentősen megkönnyítik a gyermekük életét és egyben azt az alapvető emberi folyamatot, amely során megismerhetik igazi önmagukat.

Forrás: Advocate

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin