Nagyvilág

Börtönbe megy a férfi, aki megverte hatéves, melegnek hitt fiát

Egy háromgyermekes apát három év börtönre ítéltek, miután megverte a fiát. Tettét az váltotta ki, hogy fiát egy másik fiú ölében látta ülni, és azt hitte, hogy a gyerekek meleg szexuális aktust imitálnak. A Courier Mail beszámolója szerint 2020 augusztusában többször is megverte fiát, akit fizikailag és lelkileg is megviseltek az események. Feleségét, a srácot védeni próbáló édesanyát egyszer eszméletlenre verte.

Melegnek lenni rossz!” – kiabálta állítólag a 28 éves apa, miközben ütötte a fiát. “Ha felnőttek lennének, megöltem volna őket!” Amikor az édesanya megpróbált közbelépni, az apa a falhoz vágta, a torkánál fogva megszorította, és fojtogatta.

Az ausztráliai Queensland bírósága több tanút is kihallgatott. Eszerint a férfi később bocsánatot kért az anyától, amikor az végül magához tért, de továbbra is ütlegelte, amikor az asszony síró csecsemőjét ment vigasztalni.

Az erőszaknak az vetett véget, amikor gyámhatósági látogatásra került sor. A férfit őrizetbe vették, állítólag a következőket mondta a rendőröknek: “Nehéz megmagyarázni az okát. Rajtakaptam a fiamat, amint egy másik fiú ölében ül. Ez a legszomorúbb dolog, amit életemben valaha is láttam.

Később aztán előjött a lelkiismerete: “Egy darab szar vagyok. Nem kellett volna a kezemet a gyerekemre tennem, de tény, hogy megtettem.

A látszólagos megbánás mellett a rendőrség szerint a férfi megpróbálta rávenni az anyát és fiát, hogy ejtsék a vádakat, mondván, nem akar lemaradni a gyermekei életéről.

A férfi a bíróságon minden vádpontban bűnösnek vallotta magát, és Tony Moynihan bíró hétfőn három év börtönbüntetésre ítélte. Ám jó magaviselet esetén karácsonyra feltételesen szabadulhat.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb