Hírek

Bíróság tiltotta el a lengyel hetilapot a homofób matricák terjesztésétől

 

A lengyel Gazeta Polska hetilap nemrég jelentette be, hogy “LMBT-mentes zóna” felirattal homofób matricákat fog terjeszteni. Most bíróság tiltotta el ettől.

A Gazeta Polska a kormányzó Jog és Igazságosság nevű párt támogatója, ami az őszi választásokra készülve a homofóbiára is építi a kampányát. A lap szivárványzászlót feketével áthúzó matricája is ebbe illeszkedett (volna).

Csakhogy ez az ötlet még a hagyományosan konzervatív Lengyelországban is sok volt. Nemcsak kiváltotta az amerikai nagykövet rosszallását, de a matrica miatt több üzletlánc és terjesztő is bojkottálta a hetilap árusítását, mondván, nem támogatnak olyan gyűlöletkeltést, ami bármilyen csoport ellen irányul.

Egy helyi LMBTQ aktivista, Bartosz Staszewski panaszt nyújtott be a Gazeta Polska ellen a varsói kerületi bíróságon, ami most eltiltotta a lapot a matricák terjesztésétől. Sajtótájékoztatóján Staszewski úgy ítélte meg, hogy ez egy kis győzelem a Lengyelországban tapasztalható homofóbiával szemben.

Az ügyben eljáró ügyvéd, Michał Wawrykiewicz emlékeztetett arra, hogy a német megszállás idején voltak hasonló feliratok szerte az országban “belépés csak németeknek” felirattal. Ezekre a rossz emlékű feliratokra is utalva kijelentette, nem lehet eltűrni, hogy egyes csoportokat bárki korlátozni akarajon a szabadságukban.

“Ma az LMBT embereket akarják megbélyegezni. Ez elfogadhatatlan egy demokratikus jogállamban és az Európai Unió egyik tagállamában.”

A bírósági döntésre itthon is ismerős módon reagáltak az érintettek. A lap szerkesztője, Tomasz Sakiewicz a Twitteren a bírósági döntést a “fake news” kategóriába sorolta, ami ha esetleg mégis létezik, akkor az törvénytelen és elfogadhatatlan. A Bloomberg pedig arról számol be, hogy szerkesztőségi véleménycikkben a Gazeta Polska kijelentette: az LMBT közösség nem egy kisebbség, hanem egy elnyomó ideológia megtestesülése.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin