Színes

Betiltatta az indiai miniszter a reklámot, mert leszbikus pár szerepelt benne

Indiában idén október 24-re esett a karvá csauth ünnepe, amely során a házas hindu nők napkeltétől holdkeltéig böjtölnek, majd egy szitán át (egyes helyeken egy textilen vagy épp víztükrön át) a Holdra, majd a férjükre pillantanak, hogy házastársuknak hosszú élete és jó egészsége legyen.

A bőrvilágosító krémeket is gyártó kozmetikai márka, a Dabur erre az időszakra időzítve jött ki az új reklámjával, ami óriási közfelháborodást okozott. A reklámban két fiatal nő készülődik az ünnepre, amely házasként mindkettejük számára az első lesz. A néző könnyen hiheti, hogy barátnők, testvérek, vagy épp sógornők, majd jön a csavar, hogy egy leszbikus házaspárról van szó, akik a hagyományt tartva nem a férjükre, hanem egymásra néznek a szitán át.

 

 

A reklám megosztotta az internetezőket, egy részük szerint ez progresszív lépés egy egyébként konzervatív márkától, amelyik egy egyébként is patriarchális jellege miatt mára megkérdőjelezett hagyományt használ. Mások éppen azon bosszankodtak, hogy „miért kell a hindu hagyományokat a nyugati ideológiával megbecsteleníteni.”

Utóbbiak közé tartozik Madhja Prades állam belügyminisztere, Narottam Mishra is, aki egyszerűen utasította a rendőrséget, hogy szólítsák fel a céget a „nemkívánatos” reklám visszavonására, máskülönben jogi eljárást indítanak ellenük. Az NDTV beszámolója szerint egyértelműen az azonos nemű párral volt a miniszternek baja:

„Ezt egy komoly ügynek tartom, annál is inkább, mert az ilyen reklámok mindig kizárólag a hindu hagyományokkal készülnek. Leszbikusokat mutogatnak, akik a karvá csauthot ünneplik és a szitán át nézik egymást. A jövőben majd két férfit fognak mutogatni, akik tradicionális hindu esküvői szertartást tartanak. Egy pedig nemkívánatos.”

 

A miniszter annak a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanatá Pártnak a politikusa, amely 2014 óta irányítja az országot. A soknemzetiségű és sok vallású országban a hindu felsőbbrendűséget és kizárólagosságot erőltetik. A nemzetközi közösség által szélsőjobboldalinak és muszlim-ellenesnek tartott párt annak ellenére nyomja el a többi vallást, hogy például az országé a világ harmadik legnagyobb muszlim közössége, ami az ország lakosainak 14 százalékát, körülbelül 190 millió embert jelent.

A Dabur mindenesetre értett a szóból, nem csak törölték a kampányt, de hivatalos bocsánatkérést is tettek, írja az India Today:

„A Fem karvá csauth kampányát visszavontuk minden közösségi médiás felületről, és elnézést kérünk, amiért akaratlanul is megbántottuk az emberek érzéseit.”

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin