HírekPride

Bécs lesz a házigazdája a 2019-es EuroPride-nak

Azt már 2016 óta lehet tudni, hogy 2019. június 9-én Bécs ad majd otthont az éves EuroPride-nak, most pedig már egyre több részletet is lehet tudni a rendezvényről.

 

 

A bécsi önkormányzat magától értetődően anyagilag is támogatja a szervezőket – ezen a héten 900 ezer eurót szavaztak meg, amit az EuroPride reklámozására lehet költeni. A városi tanács képviselője, Jürgen Czernohorszky boldogan nyilatkozta a döntés után, hogy Bécs jó úton halad, hogy Európa szivárványfővárosává váljon.

„Az EuroPride 2019 rendezvénnyel Bécs tovább halad azon az úton, hogy Európa egyik szivárványfővárosaként jegyezzék. Az EuroPride-dal jövőre a sokszínűség, az egyenlőség és az elfogadás üzenetét fogjuk tolmácsolni az egész világnak.”

Az EuroPride 1992-es indulása óta Bécs már második alkalommal lesz a házigazda, ezt megelőzően 2001-ben adott otthont a rendezvénynek. Miközben hozzánk különösen közel lesz ezúttal az EuroPride, a World Pride viszont kifejezetten messze: a Stonewall-lázadás fél évszázados évfordulója okán New Yorkban rendezik majd.

A 2019. június 1-16 között zajló EuroPride során kulturális, sport- és zenei rendezvények mellett a sokszínűséggel és szexuális kisebbségekkel kapcsolatos konferenciákat is tartanak. Magára a Rainbow Parade nevet viselő felvonulásra, ami a bécsi Ringen halad majd, egymillió látogatót várnak, a városháza előtti téren pedig Pride Village néven a rendezvény központja lesz. De tartanak majd az EuroPride tiszteletére koncertet a schönbrunni kastélyban, ahogy a Donaukanal mentén színházi előadásokat, filmvetítéseket, a Bécsi Szépművészeti Múzeumban, tovább az Albertina múzeumban és a Leopold múzeumban pedig speciális EuroPride-túrák és tematiks napok lesznek.

 

 

(GGG)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin