Hírek

Bántalmazta a homofób gyülekezet a meleg férfit

Oklahomában egy meleg férfit lefogtak és fizikailag bántalmaztak egy templomban, miközben imáikkal próbálták „kiűzni belőle a melegséget”.

A huszonhárom éves Sean Cormie meghívást kapott párjával, Gary Gardnerrel együtt a blackwelli First Assembly of God nevű templomba. Cormie már korábban is járt a templomban, mert családja is a gyülekezet tagja. A fiatal férfi is csatlakozott hozzájuk, de elmondása szerint csakis édesanyjáért tette. Azért, hogy a nőt boldoggá tegye és egyben büszke is legyen rá – írja az Advocate.

 

Gary Gardner és Sean Cormie

 

Amikor Cormie és Gardner részt vettek a misén, minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, de a vége felé körülbelül tizenöten a gyülekezetből körbeállták őket és hangosan imádkozni kezdtek. Eközben a lelkész homofób állításokat tett, mondván: a homoszexualitás bűn, és ahogy a Biblia állítja, utálatos dolog.

Gardner ekkor döntött úgy, hogy távozik a templomból, amit a gyülekezet tagjai is támogattak. Cormie-t azonban nem engedték el; fellökték és a padlóhoz szorították.

„Ütni kezdték és imádkoztak felette. Ezek után Sean karjai tele lettek zúzódásokkal, monoklija is lett és a végén elájult” – nyilatkozta a történtekről Gardner.

A fiatal férfi hiába könyörgött kegyelemért, a gyülekezet csakis akkor engedte el, amikor Cormie nővére kérte őket rá. A történteket természetesen jelentették a blackwelli rendőrségen, ahol elkezdték az ügy kivizsgálását.

„Egyszerűen képtelen vagyok elhinni. A templomoknak a szeretetet kellene hirdetniük és nem a gyűlöletet.” Cormie azt is bevallotta, hogy neveltetéséből adódóan úgy hiszi, melegnek lenni valóban bűn, de nem változtathat azon, ki is ő valójában. Az eset óta több fenyegető telefonhívást is kapott a környékről, melyben arra kérték, hogy felejtse el a történteket. Ő azonban azt szeretné, ha mindenki megtudná, mi is történt a misén, és a gyülekezet szembenézne a tettei következményeivel. Párja, Gardner egyenesen úgy véli, egy ilyen magatartással bíró templomnak nincsen joga nyitva állni az emberek előtt.

A First Assembly of God lelkészei, Bill és Tami McKissick közösségi oldalukon nyilatkoztak az esetről:

„A First Assembly egy olyan gyülekezet, amely szereti és elfogadja a különböző háttérrel rendelkező embereket. A történteket illetően az egész egy családi ügyként kezdődött, majd gyülekezeti témává nőtte ki magát. Egyházunk soha nem korlátozna senkit, csakis akkor, ha erőszakos tevékenységről van szó. Sokkal több van e mögött, mint amiről a média tudomást szerzett, és természetesen teljes mértékben együttműködünk a rendőrséggel annak érdekében, hogy az összes tényt nyilvánosságra hozzuk, hiszen senkinek sem érdeke, hogy elhamarkodott ítélet szülessen.”

 

 

hirdetés
Previous post

Ilyen volt a bőrösök idei európai találkozója

Next post

Megrendezték London első transznemű divatbemutatóját