Hírek

Bálkirálynő lett a transznemű gimnazista

Landon Patterson Kansas City (Missouri állam) első transznemű bálkirálynője, az USA-ban pedig a második.

Landon (középen) a többi jelölttel. Fotó: Supplies
Landon (középen) a többi jelölttel. Fotó: Supplies

Alig egy hónapja írtunk az Oak Park High Schoolban tanuló Landonról: akkor még csak reménybeli várományosa volt az iskola bálkirálynői címének, most viszont már a korona boldog tulajdonosa. Az amerikai középiskolákban hagyományosan a tanév elején rendezett „Homecoming” alkalmával az iskola korábbi tanulói látogatnak vissza alma materükbe, és természetesen ez a rendezvény is elképzelhetetlen a bálkirálynő, illetve a bálkirály megválasztása nélkül.

Landon coming outját – vagy inkább coming outjait, hiszen először melegségét vállalta fel társai előtt – kezdettől fogva hihetetlen szeretettel és megértéssel fogadta a környezete. Így hát nem annyira meglepő, hogy a jelöltek közül végül ő került ki győztesen a választáson: amellett, hogy kétségkívül nagyon csinos lány, példamutató értékű az is, ahogyan felvállalta önmagát.  „Erről álmodtam elsős korom óta, de nem gondoltam volna, hogy lehetséges” – nyilatkozta a boldog győztes. – „A tudat, hogy sikerült, hogy áttörtem a korlátokat… egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit érzek. Nagyon izgatott vagyok és remélem, hogy sokaknak tudok ezzel segíteni.”   KCTV5

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin