Lifestyle

Bajusz- és szakállszépségverseny a 10 Sixty Six-ben a Movember kampány jegyében

 

A MentsManust Mozgalom csapata a Movember kampány itthoni meghonosítójaként kilenc éve dolgozik azért, hogy felhívják a magyar férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok – elsősorban a 40 év felett szinte kötelezően ajánlott prosztatavizsgálat – fontosságára. (Az alapító Honti Dániellel készített interjúnkat itt olvashatod.) Az elmúlt évek sikerének könyvelhető el, hogy a magyar Movember kampány az ország egyik legismertebb prevenciós kampányává nőtte ki magát. A hatékony kommunikáció eredménye az urológus szakemberek szerint is érezhető, novemberben sokkal több férfi keresi fel a rendelőket, mint az év többi részében.

A Prosztata Kommandót 2016 második felében indították útjára, amelynek lényege, hogy különféle egészségnapokon, rendezvényeken és eseményeken egészségügyi szakvizsgával rendelkező személyzetet biztosítanak, akik a megadott helyszínen és napon PSA szűrést, tájékoztatást végeznek. Csapatuk a Movember nemzetközi mozgalmának elismert támogatója, így novemberben továbbra is a Movemberért, vagyis a prosztatarák megbetegedés megelőzéséért kampányolnak. Ehhez a kampányhoz csatlakozik most a 10 Sixty-Six Bar and Breakfast a Humennel karöltve.

November 30-án 17 órától bajusz- és szakállszépségversenyt rendeznek a 10 Sixty-Six-ben (1066 Budapest, Ó utca 37.), ahol értékes nyeremények várnak gazdára. A verseny után ingyenes szakáll- és bajusz-hullatás a helyszínen a thebarberstore.hu borbélyának közreműködésével a Movember jegyében. Az est háziasszonya Elona Musk, a rendezvényen pedig még meglepetés-koncertben is lehet részünk.

 

 

A jó cél érdekében a 10 Sixty-Six és a TheBarberStore egész hónapban a bevételei egy részét a Movember kampány részére ajánlja fel. A 10 Sixty-Six november során minden egyes reggeli árából 200 forintot adományoz az egyesületnek, a thebarberstore.hu főoldalán megjelölt termékek árából pedig 5 százalék segíti az egyesület céljait. Ezen túlmenően november 30-án a 10 Sixty-Sixben minden sör és bor árából további 200 forint megy az egyesületnek, és minden résztvevő (versenyző és/vagy helyszínen borotváltató) ajándékba kap egy pohár Kristinus Krisecco-t is.

További információk az esemény Facebook oldalán: Movember at 10 Sixty-Six

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin