Hírek

Azonos nemű házaspár is szerepelni fog a riói olimpián

A brit Kate és Helen Richardson-Walsh történelmet írnak: ők lesznek az első leszbikus házaspár, akik részt vesznek olimpiai játékokon. 

Kate és Helen a 2012-ben megszerzett bronzérmekkel.
Kate és Helen a 2012-ben megszerzett bronzérmekkel.

A pár két tagja 20 éve ismeri egymást, mivel már akkor is egy gyeplabda-csapatban játszottak; randizni azonban csak a 2008-es pekingi játékok idején kezdtek el, és végül 2013-ban házasodtak össze – egy évvel azután, hogy a brit gyeplabda-válogatott bronzérmes lett a londoni olimpián.

Kate a Daily Mailnek adott interjúban elmesélte, hogyan jöttek össze: „Jóban voltunk, de nem voltunk legjobb barátnők vagy ilyesmi. Egyszerűen csak éreztük, hogy összeillünk, és mély érzelmi kapocs alakult ki közöttünk. Hasonlóak az értékeink és az elveink, habár nagyon sok mindenben különbözünk is.” 

Helen és Kate nem aggódik amiatt, hogy nem tudják összeegyeztetni a személyes kapcsolatukat és a munkájukat, viszont a környezetükben néhányan azt gondolták, hogy a játékuk látja kárát az érzelmeiknek: „Kezdetben voltak olyan csapattársaink, akik aggódtak, hogyan hat majd a személyes kapcsolatunk a csapatban nyújtott teljesítményünkre. Most viszont már senki nem szól semmit, és igazából az egész nagyon családias” – mondta Helen.  

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin