HírekPride

Az UEFA miatt csúszott a párizsi Pride?

A 2016-os párizsi Pride-ot a tervek szerint június 25-én tartották volna, ugyanúgy, mint a San Franciscó-it, a New York-it és a londonit, de úgy tudni, az UEFA nyomására elhalasztották az eseményt.

A szervezők közleménye szerint biztonsági okok vezettek oda, hogy nem június 25-én tartották a párizsi Pride-ot, hanem arra majd csak július 2-án, egy jóval rövidebb formában kerül sor. A biztonsági kockázatok jelenthetnek esetleges terrorcselekményt is, de nem kizárható, hogy a szélsőséges fociultrák miatt napolták el az eseményt. Hiszen eddig Franciaország szerte több mint 100 szurkolót tartóztattak le vandalizmus miatt, az angol és az orosz válogatott pedig súlyos büntetésre számíthat.

Felvonulók tömege Párizsban
Felvonulók tömege Párizsban

Viszont egyes híresztelések szerint az UEFA nyomása miatt csúszott a Pride, sőt bizonyos források szerint a szövetség az esemény törlését is kérte a szervezőktől. Szerencsére törlésre nem került sor, viszont a párizsi felvonulást így nem a világ nagy Pride-jaival egy időben tartották. A július 2-i Pride erősen módosul az eredeti tervekhez képest: rövidítették a 4,6 kilométeres útvonalat, az idei menet a Bastille tértől a Louvre-ig tart majd.

A Pride szervezői azt kérték a résztvevőktől, hogy az orlandói áldozatokra emlékezve viseljenek fekete karszalagot. Továbbá kérték az UEFA-t is, hogy egyik meccsükön egyperces csenddel emlékezzenek, de ezt a szövetség elutasította.

A Gay Star Newsnak az UEFA szóvivője úgy nyilatkozott: “Általánosságban elmondható, hogy az UEFA akkor szokott egyperces csenddel emlékezni, ha a tragikus esemény közvetlenül kapcsolódik a futballhoz és a tornán részt vevő országokhoz. Sajnos naponta történik valami megrázó szerte a világban, és teljesen irreális lenne, ha mindegyikre megemlékeznénk. Természetesen elítélünk mindenfajta erőszakot, beleértve az orlandói támadást, és mélyen együtt érzünk az áldozatokkal és családtagjaikkal.”

A szóvivő ugyanakkor megjegyezte, például a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra megemlékeztek.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb