Nagyvilág

Az oroszok kétharmada elutasítja az azonos nemű kapcsolatok létét

Fiatalok szivárványzászlóval a moszkvai Gorkij park kapujánál 2018 július 14-én / fotó: Savvatexture

 

Több orosz ellenzi az azonos nemű kapcsolatok létezését, mint egy évtizeddel ezelőtt, derül ki egy friss felmérésből. A független Levada közvéleménykutató adatai szerint a megkérdezettek 69 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, miszerint „a felnőtteknek közös beleegyezés esetén joguk van azonos nemű kapcsolatot létesíteni” – számol be róla a The Moscow Times.

Ez az arány több mint 60 százalékos növekedést jelent azóta, hogy 2013-ban Oroszországban a kiskorúak védelmére hivatkozva elfogadták az úgynevezett „melegpropaganda-ellenes törvényt”. Ez volt az, amit később a magyar kormány is lelkesen lemásolt.

A Levada felmérése azt mutatja, hogy a helyi társadalom egyre megosztottabbá válik a kérdés megítélésében. A támogatók aránya a 2013-as 23 százalékról 25 százalékra nőtt, ugyanakkor a bizonytalanok aránya 17 százalékról csupán 7 százalékra csökkent, miután az LMBTQ-jogok kérdése évek óta az orosz kormány Nyugat-ellenes üzeneteinek kiemelt részét képezi a közmédiában és az állami befolyás alatt álló sajtótermékekben.

Az azonban Oroszországban is megfigyelhető, hogy a fiatalokkal a helyzet változni fog. A 18-24 éves korosztály 53 százaléka támogatja a felnőttek jogát azonos nemű kapcsolat létesítésére, míg 39 százalékuk ellenzi azt. Az adatokból kiderül, hogy ahogy nő a válaszadók életkora, úgy csökken a támogatók aránya.

A melegekkel kapcsolatos személyes véleményükre vonatkozó kérdésre több válaszadó fejezte ki „undorát” és „félelmét” (38 százalék), mint 2013-ban (26 százalék). Ugyanebben az időszakban 23 százalékról 32 százalékra nőtt azok aránya, akik semlegesen tekintenek a magukat melegeknek és leszbikusoknak valló emberekre.

A Levada felméréséből az is kiderül, mekkora szerepe van a láthatóságnak. Az eredmények ugyanis szoros összefüggést mutatnak az LMBTQ személyeket személyesen ismerők és az LMBTQ jogok támogatása között – 70 százalékos volt a támogatottság azon kevés válaszadók között, akik azt mondták, hogy vannak LMBTQ ismerőseik.

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés