Hírek

Az önkormányzat nem akart pride-ot, de a lakók máshogy gondolták

Rendhagyó pride rendezvényt szerveztek a helyiek Kanada alig 1300 fős településén, Ontario állam Emo falujában.

Máshogy is alakulhatott volna a sztori, ha a polgármester és a képviselők többsége elfogadja az indítványt, amely júniust Pride Hónapnak ismeri el és erre az időszakra szivárványzászlót emelnek az önkormányzat épülete elé.

Mivel a kezdeményezést elutasították – arra hivatkozva, hogy ha a heteroszexuális büszkeség zászlója nem loboghat, akkor semmilyen más zászló se emelkedjen a magasba -, a falu lakói úgy döntöttek, maguk veszik kézbe az irányítást és ha pride hónapot nem is, de pride felvonulást, a koronavírus járvány miatt szükséges óvintézkedések megtételével, csak azért is tartanak.

 

Pillanatkép Emo pride felvonulásáról

 

A helyieknek besegített a szervezésben Ontario állam egyik LMBTQ-szervezete, a Borderline Pride is és a végeredmény lenyűgöző lett: 70 gépjármű és persze a benne ülök vonultak végig a településen – a legtöbben pride-hoz méltó színes, léggömbös dekorációval.

 

 

 

Több környékbeli LMBTQ-fiatal is elmondta, hogy a világot jelentette számára a közösség kiállása és azt kívánják, bár többször és több helyen lenne hasonló megmozdulás. Úgy talán kevésbé éreznék magukat egyedül azok, akik ma félnek coming outtolni, mert nem tudják, környezetük hogyan reagálna rá.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb