Hírek

Az olimpiai ezüstérmes Gus Kenworthy kiskutyája saját Instagram profilt kapott

A phjongcshangi téli olimpiára Dél-Koreába érkező Gus Kenworthy februárban örökbe fogadott egy kiskutyát – Beemo azóta saját Twitter és Instagram profilt kapott.

A 2014-es játékokkal ellentétben – Szocsi után outlolt a sportoló – Kenworthy idén nem szerzett érmet az olimpián, bár ebben egy sérülés is közrejátszott: napokkal a verseny előtt eltörte a hüvelykujját. Ettől még indult a versenyszámában, és az élő tévéközvetítésnek köszönhetően az egész világ, így a homofób törvényekkel bíró országok is láthatták, ahogy indulás előtt megcsókolja párját, Matt Wilkas színészt. A játékok során barátságot kötött Adam Ripponnal is, akivel könnyen megtalálták a közös hangot.

Ha pedig már Dél-Koreában járt, felkeresett egy felszámolásra ítélt kutyafarmot. Bár a kutyahús helyben már régen nem tölt be olyan szerepet, mint egykor, a távol-keleti országban még így is 17 ezer kutyafarmon tartanak embertelen körülmények között 2,5 millió kutyát étkezési céllal.

Egy nemzetközi szervezet kemény munkával most sikeresen rávett egy gazdát, hogy hagyjon fel az étkezési célú tenyésztéssel. Ennek során 90 kutya az Egyesült Államokban és Kanadában talált új gazdásra, és a sportoló a párjával együtt szintén örökbe fogadott egy apróságot. Miután Beemo megkapta a szükséges oltásokat, immár Amerikában tölti mindennapjait, és a közösségi médiába is bemerészkedett – szigorúan szülői felügyelet mellett.

 

 

Beemo profilját itt lehet követni a Twitteren és az Istagramon.

Kenworthy pedig mindenkit arra buzdít, hogy hozzá hasonló módon segítsen inkább egy menhelyi kiskutyán, ne pedig vásároljon.

 

A post shared by Beemo (@beemopup) on

A post shared by Beemo (@beemopup) on

A post shared by Beemo (@beemopup) on

A post shared by Beemo (@beemopup) on

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb