Kultúra

Az LMBT+ irodalom nem csak kortárs irodalom

Régi újdonságok magyarul is

Fotó: Fortepan / Saly Noémi

 

Egy olyan korban élünk, amikor pillanatok alatt elérhetünk bármilyen tartalmat, ami az LMBT+ reprezentáció személyes és össztársadalmi kérdéseit vizsgálja. Számos tudományterület kutatja azt, hogy milyen ma az LMBT+ közösség tagjának lenni, keresik a legpontosabb fogalmakat arra, hogy minél leírhatóbb legyen, mi mindennel szembesülünk a mindennapi életünkben. Azonban az LMBT+ kérdések, sőt, a közösség művészeti, irodalmi megjelenítése sem napjainkban kezdődött el, és ez az elmúlt években kiadott magyar nyelvű könyvek között is egyre feltűnőbb.

Patricia Highsmith Carol című regénye eredetileg 1952-ben jelent meg; az 1989-es angol nyelvű kiadása mellé írt utószóban a szerzőnő azokról a levelekről is írt, amelyeket a könyve első megjelenése után kapott. A levelek arról számolnak be, hogy „[e] könyv megjelenése előtt az amerikai regényekben mind a hímnemű, mind a nőnemű homoszexuálisoknak azzal kellett megfizetniük másságukért, hogy felvágták az ereiket, vízbe fojtották magukat.” Miközben irodalomtudósok ma is vitatkoznak azon, hogy melyik lehet az első fennmaradt történet a szexuális kisebbségek témában – bizonyos értelmezők a Odüsszeiát is annak tartják –, még csak az amerikai piacra vonatkozóan sem tarthatjuk tudományosan igazolhatónak a visszajelzések állításait, a Carol olvasóinak abban azonban igazuk van, hogy a boldog befejezés semmi esetre sem volt egyértelmű a kor LMBT+ regényeiben.

A 19. század végi és a 20. század eleji klasszikus LMBT+ regények szereplői számára azonban nem csupán a boldogság tűnt elérhetetlennek, az angol könyvpiacon például a történetük is alig mesélhető el. Oscar Wilde Dorian Gray arcképe vagy Radclyffe Hall A magány kútja című regénye ellen egyaránt komoly kampány indult a megjelenésük után, azonban ez csak növelte a kötetek értékét, és valamiféle misztikus figyelemmel vonta be a szerzőket és a szövegeket. Radclyffe Hall egyedüllétre ítélt városi, nagypolgári származású, leszbikus főhősét a cenzúra nem tudta kisatírozni a szövegből, így az egész könyvet igyekeztek eltüntetni. A Dorian Gray arcképe esetében más gyakorlat érvényesült: a cenzúra erős, ám felületes húzásokat eszközölt – a szemfüles cenzorok azt például nem vették észre, hogy Dorian Sibyl Vane-t az Ahogy tetszik színházi előadásában fiúnak öltözött karakterként is csodálja –, a fordítások pedig a cenzúrázott szöveget vettek át. A magyar olvasók csak Dunajcsik Mátyás 2014-ben megjelentetett, Dorian Gray képmása című fordításából értesültek arról, hogy Basil Hallward, az arckép festője és Dorian Gray között milyen bonyolult érzelmi viszony működött: „Különös gyönyörrel tölt el, mikor olyan dolgokat mondok neki, amikről tudom, hogy később megbánom majd. Hogy kiszolgáltatom magam. Általában elbűvölően viselkedik velem, és a legtöbbször kart karba öltve sétálunk haza a klubból, vagy csak ülünk a műteremben, és mindenféléről beszélgetünk. De időről időre borzalmasan figyelmetlen tud lenni, és ilyenkor mintha valósággal élvezné, hogy fájdalmat okozhat nekem. Olyankor pedig úgy érzem, Harry, hogy valaki olyannak adtam oda az egész lelkemet, aki úgy bánik vele, mintha csak egy virág lenne a hajtókáján, egy kis dekoráció, hogy a hiúságát legyezgesse, valami könnyű dísz egy forró nyári napra.

 

Fotó: Fortepan / Wein Sarolta

 

Az LMBT+ irodalom történetének nagy része egészen sokáig annak a kérdésével foglalkozik, hogy mi is az a vágy pontosan, ami ezeket a szereplőket hajtja. A századfordulós nyugati, polgári világ napi szórakozása a friss pszichológiai felfedezések és vélekedések átbeszélése, ilyen témában cikkek tömegei igyekeztek tudósítani Freud, majd más iskolák eredményeiről. A regények ezen tudósítások nyelvével összhangban különféleképpen hivatkoznak a homoszexualitásra, szexuális inverzióra, szodómiára, homofíliára, különösen mert a szereplők maguk is ebben a pszichologizáló környezetben jelennek meg: LMBT+ hősök gyakran szakemberekhez fordulnak, akikkel együtt kereshetik a válaszukat. Talán az 1906-ban megjelent, magyarul csak 2021 óta olvasható Edward Prime-Stevenson regény, az Imre – Egy emlékirat ad erre szemléletes példát. A szöveg végén egy angol úr és egy magyar katonatiszt mesélik el egymásnak a bécsi és londoni pszichológiával kapcsolatos tapasztalataikat. Az angol úr társadalmi helyzetének elvesztése mellett, mintegy belső száműzetésként kerül Budapestre, ahol megismeri Imrét, Imre pedig a katonaságban találja meg a be nem teljesíthető szerelmek elől a nyugalmat – békés, boldog szerelmi életet egyik pszichológiai iskola sem jósol tehát a két férfinak.

Annak, hogy ezek a könyvek most ismét a kiadók asztalára, majd a könyvesboltok polcaira kerültek, első ránézésre nem az aktualitásuk az oka. A pszichológiai kérdések már meghaladottak, a szövegek szerelemképe túlzónak és tragikusnak hathat, a kisebbségi lét megélésének egészen mások a keretei, mióta vannak fogalmaink és mintáink ezekre a helyzetekre. Ezen regények aktualitását az adja, hogy talán ezek a pillanatok az elsők, amikor ezeket a történeteket alaposan át lehet beszélni.

Most tudunk olvasóként igazán empátiát érezni Radclyffe Hall magányos karaktere iránt, mert már nem csak néhány levélíró számára egyértelmű, hogy nincs magányra ítélve, aki leszbikusnak születik. Most tudjuk megvizsgálni, hogy milyen kisebbségi-többségi működések alakítják egyes emberek sorsát, képesek vagyunk szembenézni a múlt sztereotípiáival, a mentális betegségek és kriminalizálandó cselekmények címkéinek a terhével.

Kortárs olvasóként ezekben a könyvekben azt láthatjuk, hogy a homoszexualitás, a szexuális inverzió úgy válik identitássá, hogy sem az egyéneknek, sem a társadalomnak nincs fogalma arról, mi is az az identitás. Anne Lister, a Gentleman Jack sorozat és könyv hőse nyilvánvalóan nem vígjátékként élte meg mindazt, amit a könyv és a sorozat vidám polgárpukkasztásnak mutat be, ezek az alkotások mégis jól mutatnak rá valamire. Anne Lister vállalásai ugyanis ma humorosak volnának, történeteiben a mi valóságunk és a 19. századi angol vidék valósága ütközik. Anne Lister szeretné megőrizni a birtokát, és szeretné feleségül venni a szomszéd birtok úrnőjét, mi pedig most hosszasan tudnánk ezekről a jogos igényekről beszélgetni.

Az LMBT+ identitás határai nem csupán azért tágulnak, mert egyre több mindenre ismerünk rá, egyre több fogalmunk lesz a ma jelenségeire, hanem azért is, mert történetiségükben is látjuk ezeket a fogalmakat és működéseket. Ahogy a magyar irodalomnak, a női irodalomnak, az aktivista irodalomnak, ahogy bármiféle irodalomnak múltja is van, úgy az LMBT+ irodalom sem most született, és ahogy a magyarságunkat Petőfiből vagy Adyból magyarázzuk, megvilágító lehet szembenézni az LMBT+ irodalom hagyományával is, ha már úgyis akkor élünk, amikor annak darabjai a kezünk ügyében vannak.

Veszprémi Szilveszter

Facebook: Egy meleg srác olvas

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb