Hírek

Az ausztrál nép döntött, most a törvényhozáson a sor a házassági egyenlőség ügyében

 

Éneklő és táncoló ünneplők lepték el Ausztrália utcáit a házassági egyenlőségről tartott önkéntes, postai szavazás eredményének kihirdetése után. A nem ügydöntő népszavazáson, melyen önkéntes jellege ellenére a választók 79,5 százaléka nyilvánított véleményt, döntő többséggel győztek azok, akik az azonos nemű párok házasságának legalizálására szavaztak.

Azt már egy hete lehetett tudni, hogy a szavazás lezárultával az igenek kerültek többségbe. A hivatalos eredmények szerint a választáson több mint 12,7 millióan nyilvánítottak véleményt. Ausztrália fő statisztikusa, David Kalisch tájékoztatása szerint nagyjából 7,8 millióan támogatták, 4,9 millióan ellenezték az ügyet, vagyis a postán feladott szavazatok 61,6 százaléka volt a házassági egyenlőség mellett. Az eredmény egyhangúságát jelzi, hogy Ausztrália 150 szavazókörzetéből 133-ban a támogatók voltak többségben.

 

 

A házassági egyenlőség ellenzői elismerték vereségüket. A volt ausztrál miniszterelnök, a téma egyik legismertebb ausztrál ellenzője, Tony Abbot már közölte is, hogy a parlamentnek tiszteletben kell tartania az eredményt. Egyben az új frontvonalat is meghúzta, amikor azt írta a Facebookon, hogy az új törvénynek „biztosítania kell mindenki, és nem csak a templomok számára a lelkiismereti szabadságot”. Ez utóbbi fogalom alatt az ellenzők azt értik, hogy akiknek az a hitbéli meggyőződésük, azok megtagadhassák szolgáltatások nyújtását az azonos nemű párok esküvőin. (Például az esküvői tortát sütő cukrászok, ahogy az Amerikában előfordul.)

Ezért lehet, hogy máris két, egymással rivalizáló törvényjavaslatot is benyújtottak kormánypárti képviselők. Az egyik, Dean Smith javaslata a kormányfő, Malcolm Turnbull mellett sok ellenzéki képviselő támogatását is élvezi. A rivális javaslatot, James Paterson a fent említett „lelkiismereti szabadságot” is magában foglaló javaslata elsősorban a konzervatív képviselők körében népszerű. Turnbill miniszterelnök mindenesetre azt ígérte, hogy még idén törvényt alkotnak a házassági egyenlőségről.

Érdemes azonban felidézni, hogy ő már évekkel ezelőtt megígérte ugyanezt, amikor kormányfőnek választották, majd politikai okokból mégis ő volt az, aki kiírta a törvényhozást semmire sem kötelező, de a társadalmat megosztó népszavazást.

 

(Australian Marriage Equality, 444)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin