Hírek

Az amerikai zsaruk hajtóvadászatot indítottak Péniszman ellen

 

A zsaruknak elegük lett a Tempe városában garázdálkodó, egyre pimaszabb Penis Man működéséből, és hajtóvadászatot indítottak ellene.

Novemberben tűnt fel az a graffitis vandál, aki mindenhová a „Penis Man” feliratot fújja, és a kezdeti bódék, egyetemi épületek és tűzfalak után egyre magasabbra tör. Szó szerint és átvitt értelemben is, mostanra pedig annyira elszemtelenedett, hogy már nagyon el akarják kapni – főleg, miután a helyi önkormányzat ajtajára tagelte magát.

Natalie Barela nyomozó a helyi Phoenix New Times-nak elmondta, hogy a feltételezett elkövető újabb területeket fertőzött meg, és nagy erőkkel próbálják beazonosítani. Ehhez minden fülest szívesen fogadnak. Az alpolgármester Lauren Kuby szerint érti ő a viccet, de az már túlmegy minden határon és elkeserítő, hogy Penis Man a helyi védettséget élvező ipai műemléket is összefirkálta.

„Értem én, de egy bizonyos ponton túl az ember már csak a fejét rázza. A közalkalmazottaknak túlórázniuk kell, hogy mindent letakarítsanak.”

 

 

 

 

A feltételezések szerint (az eredeti) Penis Man férfi, de mostanra utánzói is akadhattak, így nem biztos, hogy egyetlen letartóztatástól megszűnik majd a jelenség. A tevékenységét ráadásul az országos média is felkapta, miután a közösségi médiát elárasztották az alkotásai. Tempe városának tömegközlekedési vezetője szerint eddig legalább 38 helyszínen hagyta ott a névjegyét Penis Man.

Végül a rend őrei mégis sikerrel jártak: tegnap 25 állig felfegyverzett kommandós rátört a lakásában, és letartóztatta Dustin Shomert, akit azzal gyanúsítank, hogy ő az elkövető.

 

Dustin Shomer

 

Shomer egyelőre nem ismert be semmit, de egy Facebook-csoportban kikérte magának, hogy egy erőszakmentes szabálysértés miatt a saját lakásában fegyvert nyomjanak a fejéhez.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin