Hírek

Az amerikai múzeum nem kér a homofób brazil elnökből

 

Idén is megrendezésre kerül a Brazil-Amerikai Kereskedelmi Kamara gálája New Yorkban, ahol átadják az Év Emberének járó díjat. Csakhogy a gálának otthont adó épület nem látja szívesen az Év Emberét.

Az Amerikai Természettudományi Múzeum a héten hivatalosan is lemondott házigazdai kötelességeiről, és kijelentette: nem fog egy olyan rendezvénynek otthont adni, melyen egy LMBTQ-ellenes elnököt díjaznak – számol be róla a Pink News. Az idei díjat a kamara a brazil elnöknek, Jair Bolsonarónak szánja.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a gála hol is kerül majd megrendezésre, de az Amerikai Természettudományi Múzeum sokak véleménye szerint bölcs döntést hozott, amikor visszamondta az esemény megszervezését, ugyanis egy olyan embernek, mint amilyen Jair Bolsonaro, nincsen helye New York egyik legszeretettebb intézményében.

A Természettudományi Múzeumnak minden oka meg van rá, hogy ne akarja a nevét adni egy olyan elnök kitüntetéséhez, mint Bolsonaro, aki köztudottan LMBTQ-ellenes kampányokat folytat. Több nyilatkozatában is bebizonyította, miért kell a brazil LMBTQ-közösségnek tartania tőle. Állítása szerint az elnök, ha egy azonos nemű párt látna az utcán csókolózni, nemes egyszerűséggel oda menne hozzájuk és felpofozná őket. Arról nem is beszélve, hogy képtelen lenne szeretni a saját fiát, ha az meleg lenne – jobban örülne neki, ha akkor inkább életét vesztené egy balesetben.

Mélyen ellenzi az azonos nemű párok örökbefogadási és gyermekvállalási jogait is, ugyanis szerinte a homoszexualitás és a pedofília két egymástól elválaszthatatlan dolog, és a szülők később rá akarnák erőltetni gyermekükre a „homoszexuális életmódot”.

 

 

Previous post

Már a mozikban: Bocsáss meg, kedvesem!

Next post

Pride felvonulást megtámadó, erőszakos hívők ellen emeltek vádat Dél-Koreában