Hírek

Az amerikai haditengerészet Harvey Milkről nevezett el egy hajót

Az egyik első melegjogi aktivistáról, Harvey Milkről nevezi el az egyik új tankerhajóját az amerikai haditengerészet. Milk a koreai háború idején maga is búvár.

Harvey Milk 1951-ben csatlakozott a haditengerészethez, és a korai háború idején búvárként teljesített szolgálatot San Diegóban egészen 1955-ig, amikor becsülettel leszerelték. 1977-ben a San Franciscó-i önkormányzatba választották, ezzel az egyik hivatallal rendelkező nyíltan meleg politikus lett. Egy évvel később egy elégedetlen városi felügyelő lelőtte, miközben rajta volt a búvár-övcsatja.

Harvey-Milk-social-media-image

A haditengerészet jelentése szerint több civilről is neveznek el hajókat, így Sojourner Truth és Lucy Stone nőjogi aktivisták, Earl Warren a legfelsőbb bíróság egykori elnöke, valamint Robert F. Kenndy, korábbi főügyész neve is hajók orrára kerül.

Nicole Murray Ramirez, San Diego-i LMBT- és latinó aktivista, aki erősen kampányolt azért, hogy Milkről hajót nevezzenek el, úgy nyilatkozott: “Teljesen tele vagyok érzésekkel a hír hallatán, mivel én is katonai családból jövök, apám a hadseregben szolgált, míg a meleg fivérem a haditengerészetnél. Számomra ez azt jelenti, hogy Amerika elismerte a szolgálatát és történelmét az egyik legfontosabb LMBT-aktivistának.”

A döntésnek viszont ellenzői is voltak, akik szerint azért nem helyes Harvey Milkről katonai hajót elnevezni, mivel maga is a vietnami háború ellen volt, így biztos nem örülne neki.

Vibe Papa tribal footer banner
Previous post

Exkluzív interjút adott a nizzai terrorista meleg szeretője

Next post

TOP 5 berlini melegbuli