Waliduda Dániel

  • Nagyvilág

    Listázni kezdte szexuális kisebbségekhez tartozó hallgatóit a Sanghaj Egyetem

    A kínai Sanghaj Egyetem (SHU) egy kiszivárgott dokumentum szerint listát állít össze LMBTQ hallgatóiról. Azt azonban senki sem tudja, miért. Az SHU arra kérte a hálózatán belül működő összes oktatási intézményt, hogy jelentsenek le minden „nem heteroszexuális” diákot – írja a New York székhelyű Sup China. A lista létezésére Bābǎi Yīwàn…

  • Nagyvilág

    Először tart amerikai város Transznemű Történeti Hónapot

    Augusztus mostantól Transznemű Történeti Hónap lesz San Franciscóban, így ismerve el a transzneműek jogegyenlőségének megvalósítása érdekében még hátralévő munkát. Augusztus 24-én San Francisco polgármestere, London Breed aláírta a Hónapot hivatalosan elismerő nyilatkozatot. Az eseményen több transz aktivista és politikus is jelen volt. „Az emberek hajlamosak a kormánynak tulajdonítani a vívmányokat”…

  • Lifestyle

    Lőttek a győri szivárványos hídkivilágításnak

    2010-ben adták át Győrben a 140 méter hosszú, 16 méter széles Jedlik-hidat, amely Sziget városrészt Révfaluval köti össze. A híd praktikussága mellett amiatt volt ismert és népszerű, hogy esténként számos fényben pompázott.     A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Tru Davies (@ments__meg) által megosztott bejegyzés   A Telex beszámolója…

  • Nagyvilág

    Hamarosan újabb egyház adhatja áldását az azonos nemű párokra

    Az anglikán Church in Wales jövő hónapban dönt arról, hogy az azonos nemű párok részesüljenek-e áldásban. Az áldás engedélyezéséről szóló javaslatot, amelyet a püspöki kar terjesztett be, az egyház vezető testülete szeptember 6-i ülésén fogja vizsgálni, miután a tagság szerint „lelkipásztori szempontból fenntarthatatlan” az ilyen jellegű szertartás tiltása. Az egyik…

  • Sport

    12. aranyérmét szerezte meg a meleg paralimpikon Tokióban

    Sir Lee Pearson paralimpikon megható üzenetet küldött az LMBTQ közösségnek, miután Tokióban megszerezte pályafutása 12. aranyérmét. Augusztus 26-án, csütörtökön Breezer nevű lovával diadalmaskodott a II. osztályú egyéni díjlovaglásban, és újabb aranyérmet szerzett – a 2000-es első paralimpiája óta a 12. aranyérmét. A 47 éves meleg sportolót győzelme után egy japán…

  • Nagyvilág

    Legalább 16 Grindr-felhasználó van a Vatikánban

    Egy katolikus híroldal állítja, „legalább 16” Grindr-felhasználó van a Vatikánban. A bejelentés komoly aggodalmat keltett a világegyház központjában, sokan attól tartanak, hogy hamarosan újabb magas rangú papokról derül ki, hogy nemcsak melegek, de aktív szexuális életet is élnek. Mint arról mi is beszámoltunk, a múlt hónapban a The Pillar, a…

  • Nagyvilág

    Börtönbe megy a férfi, aki megverte hatéves, melegnek hitt fiát

    Egy háromgyermekes apát három év börtönre ítéltek, miután megverte a fiát. Tettét az váltotta ki, hogy fiát egy másik fiú ölében látta ülni, és azt hitte, hogy a gyerekek meleg szexuális aktust imitálnak. A Courier Mail beszámolója szerint 2020 augusztusában többször is megverte fiát, akit fizikailag és lelkileg is megviseltek…

  • Nagyvilág

    Kivégeztek egy meleg férfit a tálibok, így akarnak példát mutatni

    Az inews online magazinnak mesélt az elmúlt két hét borzalmairól egy afgán meleg férfi. A „Gabir” álnéven nyilatkozó 26 éves fiatalember elmesélte, hogyan ölték meg a tálibok a párját, és hogyan „vágták darabokra” annak testét, hogy „megmutassák, mit tesznek a melegekkel”. Gabir és barátja épp egy étteremben ültek Afganisztán fővárosában,…

  • Sport

    A buzizás és cigányozás mellőzését kéri a szövetségi kapitány a magyar szurkolóktól

    Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – számol be a Nemzeti Sport. A férfi beszélt többek között a nemzeti együttes jövőbeli keretéről, az Anglia, Albánia és Andorra elleni világbajnoki selejtezőkről, de kitért a szurkolói elvárásokra, valamint a szurkolókkal szembeni elvárásokra is. ” (…) a magyar…

  • Sport

    Rekordszámú meleg és leszbikus sportoló versenyez a paralimpiai játékokon

    Helyi idő szerint kedd este, a cikk írásának perceiben veszi kezdetét Tokióban a Paralimpiai Játékok, amelyet a szokásokhoz híven néhány héttel az olimpiai játékok után tartanak. A nemzetközi LMBTQ közösség számára már az olimpia is történelmi volt, hiszen minden korábbinál több nyíltan meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű sportoló vett részt…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin