Kocsis G. János

  • Kultúra

    Mindenképp megtartják 2021-ben az Eurovíziót

      1975 óta első alkalommal győzött Hollandia versenyzője, a biszexuális Duncan Laurence a tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválon, így idén Amszterdam adott volna otthont a döntőnek. A koronavírus-járvány azonban keresztülhúzta a számításokat, és történetében első alkalommal elmaradt az Eurovízió – a rajongók “csupán” egy mozifilmmel vigasztalódhattak. Jövőre ilyen nem fordulhat elő. A…

  • Színes

    Lelőtte az orvosát, mert elélvezett prosztatvizsgálat közben

      A floridai Jacksonville-ben az 56 éves Milo Johanson prosztatavizsgálat közben elélvezett, ezen pedig annyira felháborodott a homofób nézeteket valló férfi, hogy lelőtte az orvosát. A vizsgálatot végző dr. Smith több mint 30 éves szaktudással a háta mögött szerencsésnek mondhatja magát, mert a közvetlen közelről a mellkasára kilőtt két golyó…

  • Nagyvilág

    Most egy óraszíj miatt áll a bál az oroszoknál

      Amióta Vlagyimir Putyin alkotmánymódosítása újra reflektorfénybe helyezte a helyi “melegpropaganda-ellenes törvényt”, azóta mindenhonnan csak az a fránya szivárványos veszedelem ömlik szegény oroszokra. Legalábbis könnyen így tűnhet a laikus számára, ha követi az Oroszországból érkező híreket. Hiszen amíg az orosz nőszövetség elnöke a Szivárvány nevű fagyitól védené az ártatlan gyermekeket,…

  • Kultúra

    Harry Styles meleg rendőrként térhet vissza a filmvászonra

      Egy az 1950-es évek Angliájában játszódó szerelmi háromszöget dolgoz fel új filmjében Greg Berlanti. A nyíltan meleg hollywoodi producernek olyan darabokat köszönhetünk, mint a Kszi, Simon, a Riverdale vagy épp a Dawson és a haverok című sorozat. (Civilben pedig a focista Robbie Rogers férje.) A készülő dráma Bethan Roberts…

  • Nagyvilág

    A lengyel miniszterelnök leállna a homofóbiával az uniós pénzekért cserébe

      Váratlanul megosztotta a lengyel kormánypártot az állami homofóbia miatt tapasztalható nemzetközi fellépés. Miután az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az évértékelő beszédében nyomatékosan kijelentette, hogy a Lengyelországban létrehozott LMBT-mentes zónáknak nincs helye az Európai Unióban, a Jog és Igazságosság politikusai döntési helyzetbe kerültek. Az elmúlt években csúcsra…

  • Kultúra

    Szaúd-Arábia beengedi az LMBTQ témájú sorozatokat

      Zöld utat kapott a Netflix, és a mindenféle LMBTQ tartalmat cenzúrázó Szaúd-Arábiában elérhetővé válnak az olyan sorozatok is, mint a Narancs az új fekete (Orange is the New Black), a Meleg szemmel (Queer Eye) vagy a Szexoktatás (Sex Education). Erről a streaming-szolgáltató társigazgatója, Reed Hastings beszélt a CNN-nek, ugyanakkor…

  • Nagyvilág

    Biszexuálisként outolt a meleg escorttal lebukott politikus

      Idén márciusban élénken foglalkoztatta az amerikai sajtót Andrew Gillum esete, aki 2018-ban 30 ezer szavazat híján majdnem Florida első fekete kormányzója lett. A demokraták egyik befolyásos politikusára, a nős, háromgyermekes Gillumra március 13-án egy meleg escort és egy adag drog társaságában találtak rá egy szállodai szobában. Méghozzá olyan állapotban,…

  • Itthon

    Novák Előd jelenetet rendezett a Friss Hús és a Humen miatt

    Olvasói beszámolók szerint Novák Előd tévéstábok kamerái előtt tartott sajtótájékoztatót a Toldi mozinál. Mint emlékezetes, a Mi Hazánk politikusa nemrég a Facebookon akadt ki a Humen Fesztivál egyik plakátján (a Cannes-ban díjazott Vad (Sauvage) című film plakátján), amelyen “két kéjelgő férfi” látható. Akkor azt állította, hogy az ő közbenjárására Tarlós…

  • Kultúra

    Nézd otthonról a legjobb fesztiválfilmeket!

      A Humen Fesztivál filmvetítéseinek már ötödik éve a budapesti Művész mozi ad otthont. Ebben az évben már több vidéki helyszín is bekapcsolódhatott volna a programsorozatba, azonban a koronavírus-járvány miatt ez most még nem valósulhatott meg. A Távmozi segítségével azonban idén azokhoz is eljuthatnak a díjnyertes fesztiválfilmek, akik nem tudnak…

  • Nagyvilág

    A TikTok tényleg cenzúrázza az LMBTQ tartalmakat

      Régóta nyílt titok, hogy a TikTok időnként cenzúráz bizonyos LMBTQ tartalmakat. A kínai tulajdonú videómegosztó eddig kategorikusan tagadta a homofób és transzfób működést, most azonban ausztrál biztonságpolitikai szakértők leleplezték a gyakorlatot. Az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) szakemberei kimutatták, hogy a TikTok több nyelven és több földrajzi régióban tiltja…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin