Kocsis G. János

  • Hírek

    A rendőrnőt kirúgta a főnöke, mert leszbikus, erre most ő léphet a helyére

      Az USA vidéki részein, főleg délen és nyugaton a seriff az egyik leginkább köztiszteletnek örvendő hivatalnok. Bár a seriff szerepe államonként változó, legtöbbször azonban ő az adott régió rendőrfőnöke. Helyzetében pedig innen nézve az a különleges, hogy a hagyomány szerint a rendőrség vezetője választott tisztviselő Egyesült Államokban. Charmaine McGuffey…

  • Kultúra

    Meleg témájú animációt készített a Pixar

      A Pixar egy kilenc perces animációval készült a júniusi pride hónapra. Az Out című alkotást Steven Clay Hunter írta és rendezte, aki a stúdió tucatnyi sikerén dolgozott eddig (például Némó nyomában, Toy Story 4 vagy épp a WALL-E). Az új rövidfilm a SparkShorts sorozat darabjaként készült a Disney+ csatornára.…

  • Kultúra

    Fedezd fel Németországot! – Otthonról

      Miközben nálunk a koronavírus-járvány csendesülésének örülhetünk – egyelőre óvatosan -, addig a világ is az újranyitás első lépéseit teszi. Ettől függetlenül hiába nyílnak lassan a határok, az még távolinak tűnik, hogy újra önfeledten utazzunk. A technikai fejlődés azonban 2020-ban már bőven tart ott, hogy az élményekről ne kelljen teljesen…

  • Hírek

    A cukorgolyók egy hónapra lemondanak a szivárványról a Pride kedvéért

      A világ számos táján egész június a pride hónapja, amikor a cégek többsége már automatikusan szivárványosra cseréli a logóját. Idén a Skittles golyói épp az ellenkező mellett döntöttek. A Skittles a pride hónap tiszteletére egész júniusra megszabadul az egyébként szivárványszínű csomagolásától, hogy ezzel támogassák az LMBTQ közösséget, mert ahogy…

  • Kultúra

    Dating Amber – Új queer tinivígjáték a láthatáron

      Júniusban mutatják be az ír rendező, David Freyne vígjátékát, a Dating Ambert. A ’90-es évek Írországában játszódó történetben a gimis meleg fiú és leszbikus osztálytársa alibiből összejönnek, csak hogy ne szekálják tovább őket. A főszerepben Lola Petticrew és Fionn O’Shea – utóbbit a Humen Fesztiválon is vetített, szintén ír…

  • Hírek

    Az azerbajdzsáni politikusok azon sajnálkoznak, hogy Hitler nem irtotta ki a melegeket

      Vezető azerbajdzsáni politikusok Zoom konferenciabeszélgetése került ki a Facebookra, május 13–17. között összesen négy videó. Ezekben az ellenzéki pártok képviselői kendőzetlenül beszéltek homofób nézeteikről. A kaukázusi országok történéseiről angol nyelven beszámoló OC Media lefordította az elhangzott beszélgetéseket. Ezen egyikében az ellenzéki pártok szövetségének, a Demokratikus Erők Nemzeti Tanácsának vezető…

  • Hírek

    Az Egyesült Királyság lengyelországi nagykövete szivárványos maszkkal ünnepelt

      Az Egyesült Királyság lengyelországi nagykövete, és a varsói követség dolgozói szivárványszínű maszkkal ünnepelték május 17-én a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapot. Abban a Lengyelországban, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság párt a homofóbiára húzta fel a választási kampányát, és ahol az ország egyharmada hivatalosan is „LMBT-mentes zónává” vált.…

  • Hírek

    A magyar LMBTQ közösséget 90 százalékunk tartja támogatónak

      Mi a Humennél hiszünk a láthatóság erejében. Ezért is csatlakoztunk 2017-ben a CMI globális kezdeményezéséhez, amelyben 150 országból több mint 45.000 résztvevő tölti ki rendszeresen a globális kérdőívet. Köztük tavaly már közel kétezer magyar LMBTQ válaszadó szánt tíz percet az idejéből arra, hogy részt vegyen az online felmérésben. Az…

  • Kultúra

    Lemezt ad ki a Kszi, Simon színésze, a popsztárnak állt Keiynan Lonsdale

      Az ausztrál színész, Keiynan Lonsdale igazán a Flash – A Villám című sorozattal futott be, és a Kszi, Simon egyik fontos szerepével vált világhírűvé. A színészkedés mellett énekesi karrierjét is építgeti, az elmúlt években már jelentkezett egy-egy dallal. Most jutott el addig, hogy megjelentesse első lemezét, amely Rainbow Boy…

  • Hírek

    Videóban derült ki, hogy a lányt megcsalják a meleg barátjával

      Öt egyetemista barát – négy lány és egy fiú – a kamera előtt játszanak. A szabályok rém egyszerűek: mindenki felteszi a két kezét, és minden fordulóban egy ujját leteszi, akire igaz az állítás. Ártatlan az egész, remek TikTok videó lesz belőle, így rögzíti is a társaság. Egymás után hangzanak…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin