Kocsis G. János

  • Hírek

    A lengyel állam beperelte az Ikeát, amiért kirúgták a homofób alkalmazottat

      Lengyelországban még tavaly okozott óriási felháborodást Janusz Komenda esete. A Ikea egyik menedzsereként dolgozó férfi a vállalat belső honlapján több homofób megjegyzést tett. “Botrányos a homoszexualitás és a többi deviancia elfogadása és reklámozása” – írta egy helyen, majd az Ószövetségből másolt be bibliai idézeteket, amelyekkel a melegek halálát kívánta.…

  • Lifestyle

    Paksi Éva: “Egy férfinak is tudnia kell a testalkatának megfelelő ruhadarabot választani”

      Hosszú évek óta dolgozunk együtt a stylist Paksi Évával, aki az idők során számtalan Humen címlapfotó és magazinos divatanyagunk elkészítésében segített nekünk. Évi személyében egy lelkes és a munkáját nagyfokú alázattal végző kollégát ismertünk meg, akire mindig lehet számítani. Miután jelentkezett a 2020-as Glamour Nagykövet címre, mi nagyon drukkolunk…

  • Hírek

    Megszavazta az izraeli parlament az átnevelő terápiák betiltását

      Az átnevelő terápiák betiltásáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az izraeli ellenzék. A javaslatot a kormányzó pártszövetség két tagja is támogatta, ezzel a parlament előzetesen megszavazta a jogszabályt. A közel-keleti országok közül elsőként így Izraelben betilthatják az átnevelő terápiákat, számol be róla a BBC. A törékeny kormányzó pártszövetséget már eddig…

  • Hírek

    A miniszter attól fél, az EU Lengyelországra kényszeríti az egyenlő házasságot

      Az EU költségvetéséről és a koronavírus-járványt követő gazdasági mentőcsomagról szóló tárgyalások során Magyarország és Lengyelország egyaránt azt akarta, hogy a kifizetéseket ne kössék jogállamisági feltételekhez. A homofóbiára épített lengyel elnökválasztási kampány után az uniós tárgyalásokon Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter bedobta a (mindig) mindent vivő ellenérvet: az LMBTQ közösséget. “Valós…

  • Hírek

    Madonna egymillió dolláros büntetést kapott az oroszoktól melegpropaganda miatt

      Egy mai posztban osztotta meg Madonna azt az információt, hogy a 2012-es MDNA turnéjának teltházas szentpétervári állomásán jókora büntetést kapott az orosz hatóságoktól. A koncert során szenvedélyes beszédet mondott az LMBTQ-jogok mellett, ami közben a nézőtéren több ezer szivárványzászlót emelt a közönség a magasba. “Azért vagyok itt, hogy elmondjam,…

  • Hírek

    Kivonulhat a Netflix Törökországból, mert a kormány őrjöng egy meleg karakter miatt

      A Netflixnél a teljes kivonulást fontolgatják Törökországból, miután le kellett venniük a műsorkínálatból egy saját gyártású, török sorozatot. A sorozatot azután kaszálták el, hogy azt a helyi kormány kritizálni kezdte, amiért feltűnt benne egy meleg karakter. Az Aşk 101 (Bevezetés a szerelembe) című tinisorozatot azután állította le a Netflix,…

  • Hírek

    Az első évben ezer azonos nemű pár kötött házasságot Ausztriában

      2019 januárjától házasodhatnak a szomszédos Ausztriában az azonos nemű párok, sőt, tavaly márciusban az osztrák evangélikus egyház a templomi esküvőket is lehetővé tette számukra. Az Osztrák Statisztikai Hivatal adatai szerint az első évben csaknem ezer leszbikus és meleg pár kötötte össze hivatalosan is az életét. Egészen pontosan 997 pár…

  • Hírek

    Coming outolt a vallásos gyerekkönyvei miatt ünnepelt író

      Az amerikai Matthew Paul Turner a kortárs vallásos irodalom egyik sikerszerzője. Gyakran hivatkoznak rá úgy, mint aki az egyik legbefolyásosabb progresszív képviselője a médiában a keresztény hangnak. Pályafutása során 16 könyvet jegyez, a legnagyobb sikereit gyerekkönyveivel érte el. A 2019-ben megjelent „When I Pray For You” (Amikor érted imádkozom)…

  • Hírek

    Putyin pártjában totális marhaságnak tartják az egyenlő házasság tiltását

      A hazájában közismert televíziós személyiség és emberi jogi aktivista, Okszana Viktorovna Puskina 2016-ban került az orosz parlamentbe. Méghozzá Vlagyimir Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak a képviselőjeként. Ő a parlament családügyi bizottságának alelnöke, és hosszú évek óta küzd az országban a nők és a gyermekek jogaiért. Most a TV Rain…

  • Hírek

    A lengyel bíróság szerint alkotmányellenesek az „LMBT-mentes zónák”

      A Lengyelország délnyugati csücskében található, alig ötezer lelkes Istebna egyike volt azoknak a településeknek, amelyek „LMBT-mentes zónaként” határozták meg magukat. Mára csaknem száz megyei és városi önkormányzat döntött így, ezzel az ország egyharmadát lefedve. Tegnap, július 14-én azonban a bíróság elmarasztalta Istebna önkormányzatát, mert túllépte a hatáskörét az „LMBT-mentes…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin