Hírek

Arnold Schwarzeneggert verte az apja, mert melegnek hitte

arnold_schwarzenegger1

 

A testépítőből lett színészből lett politikus egy interjúban elárulta, szülei azt hitték, valami baj van vele, amiért kamaszkorában mániákusan a férfi testépítők foglalkoztatták. Még orvoshoz is elvitték, hogy gyógyítsa meg. A fiatal Arnold kedvenc izomembereinek posztereivel tapétázta ki a szobája falát, amin a szülei erősen megdöbbentek.

„Apám utánam rohant egy szíjjal és elvert. Nem tudom, édesanyám gondolt-e arra, hogy meleg vagyok, vagy csak az járt a fejében, hogy valami nem stimmel velem, és ezt még idejében el kell fojtani. Megkérdezte a helyi orvost, tudna-e segíteni, mert attól tart, valami nagy baj van. Meztelen férfiakkal van tele a fiú szobájának fala. Arnold barátainak lányok vannak az ágyai felett. De Arnold falán nincsenek lányok.”

Politikai pályafutása során Schwarzenegger hozzáállása az LMBT közösség jogaihoz meglehetősen ellentmondásos volt. Bár megvétózta Kalifornia államban az azonos neműek házasságát, később mégis összeadott két párt is. Azzal pedig a híradásokba is bekerült,  amikor tavaly a Facebookon üzent. A Pride idején ő is szivárványosra cserélte  a profilképét, ezen kiakadt rajongójának pedig a Terminátor legendás filmes szövegével válaszolt.

Rajongó: „- Mi ütött beléd, Arnie? Törölni foglak a kedvenceim közül!”
Arnold: „-  Hasta la vista.”

 

 

hirdetés
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin