Kultúra

Anyáim története – Egy magyar szivárványcsalád születése

A Campfilm és az HBO Europe koprodukciójában készült az Anyáim története, Asia Dér (Visszahúz a múlt – Ember Judit portréja) és Haragonics Sára (Szembenézés) rendezésében. Ez az első egészestés dokumentumfilmjük és öt évig dolgoztak rajta. Világpremierje tavaly májusban a Hot Docs Kanadai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon volt, Európában elsőként a 26. Szarajevó Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Itthon a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz látható online március 6-án, a filmhez kapcsolódóan pedig a rendezőpárossal, valamint a film Civil Nagykövetével, Pál Mártonnal (Szivárványcsaládokért Alapítvány) szerveznek beszélgetést.

Az Anyáim története Virág és Nóra története, melynek legelején egyikük ellenzéki képviselőként 2011-ben a Parlament előtt tüntet, másikuk pedig az ott zajló eseményekről készít beszámolót. Egymásba szeretnek, majd úgy döntenek, hogy gyermeket vállalnak, de azonos nemű párként ez ma Magyarországon nem olyan egyszerű. A kérelmet külön-külön adják be és várnak. A hivatalos procedúrát végigjárva, minden követelménynek megfelelve másfél év után jelentkezik a hivatal, így érkezik meg a családba a kislányuk. Virág és Nóra számára sem egyértelmű, hogy az eljárás, pontosabban szólva ez a fajta hozzáállás kifejezetten ellenük irányul, vagy egyszerűen a rendszer tényleg ilyen szervezetlenül és átláthatatlanul működik. Miközben ügyük a végtelenségig húzódik, elkezdenek alternatív megoldásokat keresni, ahol az örökbefogadás mellett a mesterséges megtermékenyítés ötlete is felmerül.

 

 

Amit látunk, az tulajdonképpen két, párhuzamosan futó történet. Bár mindkettő a szemünk előtt zajlik, az előtérbe hármójuk teljesen normálisnak és átlagosnak mondható élete kerül a hétköznapokkal, a gyereknevelés minden szépségével és buktatójával. Barátokkal beszélgetnek teljesen hétköznapi dolgoktól, mint az óvodába járás, énekelnek, zenélnek, dolgoznak, fotóalbumot készítenek, megünneplik az első közös karácsonyt, születésnapokat tartanak. És közben mi azt érezzük, hogy ennek az egésznek nem lenne szabad különlegesnek, rendhagyónak lennie, mert a kislány rendezett, normális és egészséges körülmények közé kerül és mindent megkap, amit egy gyereknek a szülő csak megadhat. Bár a kamera csak megfigyel, külső szemlélődőként van jelen, az őszinte és nyílt beszélgetések, az intim pillanatok megélése során nem köntörfalaz, minden aspektusból megmutatja a leszbikus örökbefogadást.

Ennek megértéséhez rá kell térnem a másik történetre, ami alattomosan húzódik meg a háttérben. A rádióból és a tévéből szóló hírek, az utcán elhelyezett óriásplakátok tartalma és mondanivalója fokozatosan telepszik rá a hétköznapokra, mígnem Nóra és Virág meghozza a döntést: jövőjüket nem ebben az országban képzelik el. Nem is lehet kérdés, a keresztény európai családok megvédésének az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy bizonyos társadalmi csoportok számára elzárják, de legalábbis a végtelenségig megnehezítik az utat a gyerekvállalás, vagy egyszerűen csak a nyugodt, biztonságos és teljes élet lehetősége előtt, ez kizárólag a szavazatok elnyerése, illetve a rendszert és annak eszmeiségét támogató (és a gyűlölködést szinten tartó) propagandagépezet fenntartása érdekében történik.

 

 

Éppen ezért nem véletlen, hogy a pár nagyon borúlátó a következő 5-10 évet illetően, és abszolút megértik azokat, akik elhagyják ezt az országot. Végtelenül elkeserítő a kormányzati kommunikáció által támogatott mindenféle izmusok és fóbiák térnyerése a közgondolkodásban, a folyamatos harc és ellenségkeresés, valamint az, hogy az utóbbi időben bizonyos rétegek megnyerése érdekében a nemzeti (és) keresztény köntösbe bújtatott kirekesztés a jogalkotásban is megjelent. Az értelmetlen plakátkampányok, a közmédia teljes kisajátítása, az oktatás önkényes átalakítása, valamint az ellenőrizhetetlen és a valódi párbeszéd (hamis) érzetét keltő nemzeti konzultációk mind-mind apró lépések abba az irányba, hogy ez a hangnem, ez a gondolkodásmód a többször módosított, gránitszilárdságú Alaptörvényben is lefektetésre kerüljön, rengeteg ember mindennapi életét, boldogulását ellehetetlenítve ezáltal. Ravaszul kimatekozott kétharmados felhatalmazással a zsebükben ma bármit megtehetnek, mert érdekeik szerint egy leszbikus kapcsolat összeegyeztethetetlen a választók felé kommunikált családképpel.

Nóra, Virág és kislányuk békében, boldogságban élnek, miközben a hírekből ömlik a mocsok, a gyűlölködés, az uszítás, a hangulatkeltés. Joggal félnek, mert úgy érzik, hogy a gyűlölködőket – legalábbis szóban – támogatják, így azok szinte felhatalmazva érzik magukat, hogy nemtetszésüket tettekben is kifejezzék. Sokak számára élhetetlenné vált ez az ország, ők is külföldön képzelik el a közös jövőt, ami nagyon nehéz döntés, és egy idő után már ott tartanak, hogy bármilyen munkát elvállalnak. A közhangulat rányomja bélyegét a hétköznapokra és az idegőrlő pillanatok egyre csak sokasodnak. A külföldre költözés, a nyelvtanulás, a szakma- és munkahelyváltás és az olyan, egyszerű kérdések, mint hogy ki marad otthon a gyerekkel, felszínre hoznak bizonyos, eddig – részben – elhallgatott dolgokat, amit muszáj megbeszélni. Bár kezdetben úgy néz ki, a kislány egyáltalán nincs összezavarodva, amiért két anyukája van, a helyzetet előbb-utóbb kezelni kell, ráadásul a szülőknek ezt nem csak egymás között, hanem magukban, a női énjükben is rendbe kell tenni. Felelős szülőként viselkedni még ideális körülmények között, társadalmi elfogadottság és a megfelelő jogszabályi háttér mellett sem könnyű, és akkor még nem beszéltünk mondjuk az önmegvalósításról, az egyéni szükségletek kielégítéséről.

 

 

A házasság és család sajátos értelmezése a többség életébe nem hozott változást, minden ugyanúgy zajlik tovább. Vannak azonban olyanok, akiknek jogai jelentősen csorbultak, amelyhez nyugodtan hozzávehetjük a tolerancia és az empátia hiányát, amit egyesek már-már erényként élnek meg. Éppen ezért fontos, hogy legyenek olyan alkotások, melyek bemutatják azokat, akiknek az életére igenis hatással vannak ezek az intézkedések, holott ugyanúgy alkalmasak arra, hogy gyermeket neveljenek és ugyanúgy joguk van arra, hogy családként kiteljesedve boldogok legyenek.

 

Hujber Ádám

 

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb