Kultúra

„Álljatok ki magatokért és azért, amiben hisztek – és persze hallgassatok sok zenét!”

A DJ szakma sokak szerint férfias mesterség, de van, aki leszbikus nő létére sikeres, ismert és elismert tud lenni ebben a világban. Ebben a hónapban a különféle bulikból sokak által ismert Pongrácz Barbarával beszélgettünk zenélésről és a 2012-es budapesti EuroGames szervezéséről.

Sokan ismernek téged különféle LMBT bulikból. Hogyan lettél DJ?
Néhány barátommal kezdtünk el egy partisorozatot pár évvel ezelőtt. Korábban is voltak már nagyon jó bulik, ahová szívesen jártunk, de a Chicken Exit megszűnése után hiányoltunk valamit a budapesti LMBT éjszakából. Ezért elkezdtünk összerakni egy sorozatot, nekem innen indult az egész. Zenéket gyűjtögettünk, amit aztán tök amatőr módon lejátszottunk bulikban, és bíztunk abban, hogy ez majd tetszeni fog a közönségnek. Aztán egyszer csak beindult a dolog.

A legtöbbek számára a DJ férfi. Okozott-e gondot a karrieredben a nemed és a szexuális orientációd?
Valóban létező jelenség, hogy férfiakkal azonosítják a szakmát. Nézd csak meg az elektronikus zenei fesztiválok vagy akár csak a legnépszerűbb klubok line upját, alig találsz néhány női nevet. A zeneiparban és az éjszakai életben erősen jelenlévő probléma ez. Én személy szerint soha nem tapasztaltam, hogy nehezebben boldogulnék azért, mert lány vagyok, de azt gondolom, csak szerencsés vagyok, nekem talán még egyszerűbb dolgom is van így az LMBT közösségen belül. Mindenesetre nagyon fontosnak tartom azokat a kezdeményezéseket, ahol a női jelenlétet próbálják erősíteni. Mi is készülünk egy ilyen eventtel, hamarosan hallhattok is róla.

 

fotó: Vékony Dorottya

 

LMBT bulikon kívül is szoktál zenélni?
Ha jól végiggondolom, akkor eddig szerintem olyan még nem volt, hogy ne lett volna valamilyen kötődése az adott bulinak az LMBT közösséghez. Természetesen nyitott vagyok más lehetőségekre is.

Ha jól tudom, vidékről származol. Ez szerinted jelentett bármiféle hátrányt eddigi életedben?
Néha mondjuk jó lenne, ha Budapesten lakna a családom, de eddig az ég világon semmi hátrányt nem szenvedtem amiatt, hogy székesfehérvári vagyok.

A 2012-es budapesti EuroGames egyik szervezője voltál. Hogy jött ez a feladat? Mikor kezdődött a szervezés és milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek?
Rendszeresen kosárlabdáztam a Trefort gimiben. Egyszer Rózsa Milán keresett meg minket, azaz Tuzsut, a csapat vezetőjét, hogy forgathatnak-e egy rövid videót az edzésen. Akkor hallottam először a EuroGames-ről, aztán valahogy belekeveredtem. Szerettem volna segíteni, szervezni. Már egy ideje zajlottak az előmunkálatok, amikor a szervezésbe 2011-ben belecsöppentem. Nagyon sok mindenkit megismertem az idő alatt, nagyon sokat tanultam tőlük, ezért is különösen hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett benne, és valamilyen módon támogatta a megvalósulást. Rengeteg önkéntes munka volt benne. Amikor az első helyszín visszamondta az esemény megrendezését azért, mert megtudta, hogy oda majd “külföldről érkeznek a buzik”, akkor szembesültem azzal, hogy milyen borzalmasan korlátolt felfogású emberek vannak Magyarországon. Volt olyan helyszín, amit konkrétan megfenyegettek, hogy ha lehetővé teszi, hogy ott mi bármilyen rendezvényt szervezzünk, akkor megkeserítik az életüket. A főszervezők a rendőrséggel folyamatosan tárgyaltak a helyszínek biztonságáról. A rendezvény hetében pedig az egyik rádióműsorba hívtak meg minket beszélgetni. Ott élő adásban szembesültem a támadó, gyűlölködő és fenyegetőző kommentekkel. Eléggé féltem akkor kimenni a rendezvény központi helyszínéről, főleg, hogy előtte jelent meg a Kurucinfón az a lista, ahol névvel és néhányan fényképpel szerepeltek a résztvevők és a szervezők közül, köztük persze én is. De végül minden nagyobb atrocitás nélkül lezajlott. A mai napig emlékszem az önfeledt ünneplésre utána.

Véleményed és tapasztalatod szerint Magyarországon milyen a leszbikus nők elfogadottsága, társadalmi megítélése? Az emberek hogyan fogadják, ha coming outol egy leszbikus nő?
Ez nagyon összetett, és mindenki másképp éli meg. Én továbbra is szerencsésnek tartom magam. A családom és a közvetlen környezetem elfogadó, de tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki van ilyen helyzetben, sőt. Sokan nem is merik elmondani otthon vagy a barátaiknak, amit borzalmas lehet megélni.

Mennyire összetartó szerinted a leszbikus közösség?
Azt gondolom, hogy Budapesten nem igazán beszélhetünk erős leszbikus közösségről. Persze vannak rendezvények, vannak bulik, de lehetne ez még nagyobb, még színesebb. Remélem, az új eventtel sikerül majd egy újabb színt hozni ebbe a közösségbe.

Mit üzennél az olvasóknak?
Álljatok ki magatokért és azért, amiben hisztek, és persze hallgassatok sok zenét!

 

Bámli Zoltán

 

Previous post

Viccesen elsült szexrandik

Next post

Belestünk a Cirque du Soleil titkaiba!