Nagyvilág

Álhír volt, hogy melegek is részt vehetnek a papképzésben

 

A napokban a nemzetközi sajtó arról cikkezett, hogy Olaszország püspökei olyan lépéseket tettek, amelyek megengedik, hogy melegként azonosuló férfiakat is felvegyenek a papképzésbe, ezzel pedig eltértek a Vatikán irányelvétől.

Az olasz egyház frissítette a papképzésre vonatkozó szabályait, a dokumentum egyik pragrafusa megismételte két vatikáni dikasztérium iránymutatását, amely kifejti, hogy a szemináriumba vagy az egyházi rendekbe nem vehetők fel azok, akik „homoszexuális életmódot folytatnak, mélyen gyökerező homoszexuális hajlamokat mutatnak, vagy támogatják az úgynevezett ‘meleg kultúrát’.”

A média egy későbbi szakaszt kapott fel, mely látszólag ellentétben van a fent írtakkal és azt mondja: „A képzési folyamat során, amikor homoszexuális hajlamokról van szó, helyénvaló, hogy az ítélőképességet ne csupán erre az aspektusra korlátozzuk, hanem – mint minden jelölt esetében – az ifjú személyiségének átfogó keretében értelmezzük annak jelentését.” Ezt a mondatot széles körben úgy értelmezték, hogy ellentmond a Vatikán saját, 2016-os Ratio Fundamentalis dokumentumának.

A püspökök azonban nyilatkozatban közölték, hogy a szabályok nem változtak, meleg férfiakat továbbra sem vesznek fel a papképzésbe. A kiragadott szakasz egyszerűen arra vonatkozik, hogy a papképzés során „a személyt kell előtérbe helyezni a nyilvánvaló kategorizáción túl, annak érdekében, hogy segíteni lehessen őt abban, hogy igazságot tegyen a szexuális orientációjával kapcsolatban,” és hogy „teljes öntudatra ébredjen, még az érzelmi-szexuális területen is.”

Stefano Manetti püspök hangsúlyozta, hogy a szexualitással kapcsolatos önismeret – amely a tisztaság erényére irányul – minden szemináriumi jelölt számára releváns, nem csupán azok számára, akik homoszexuális vonzalmakat tapasztaltak.

Tavaly maga a pápa keveredett botrányba, amikor a papképzés kapcsán a homofób „frociaggine” kifejezést használta, egy hónapon belül kétszer is.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin