Ahol múlt és jelen randevúzik – Spirita a Bethlenben

Volt szerencsém a Bethlen Téri Színházban megnézni egy „koncert-musical-revü prózai-kortárs-klasszikus-kísérlet”-et. Ezt a műfaji meghatározást az előadás után a rendezővel, Egressy G. Tamással fogalmaztuk meg, miközben mesélt a társulatról, működésükről, céljaikról. De mielőtt nagyon előrerohannánk: ezt a műfaji meghatározást Shakespeare Hamlet, dán királyfi című művére – Nádasdy Ádám fordításában – húztuk rá, melynek ebben az esetben a címe egyszerűen csak Hamlet – Let That Motherf­*cker Burn.

Mitől koncert- vagy musical-revü? Minden – kijelenteném: indokolt – esetben a szereplők kibújnak a klasszicitás derékfűzőjéből és dalra fakadva mondják el, amihez már a puszta szó nem elég, avagy éppen belső érzéseiket tálalnák, véleményüket nyilvánítanák ki a közönségnek, tetszésükről és nemtetszésükről. Revüségében már szinte brechti revüről beszélhetünk, amikor a fejgép fényében megvilágított színész egy szál mikrofonnal áll és él, kilépve az adott szituációból, mintha egy külső kéz irányítaná, hogy énekeljen, majd a dal végén egy laza pofoncsapással visszavágja a jelenbe –  vagy őt vagy a nézőt.

Prózainak is prózai: furcsa lenne egy Shakespeare-műnél kikerülni ezt a kommunikációs csatornát. Kortárs is, miközben klasszikus marad, hiszen mai jelmezekben klasszikus művet adnak elő, de nem kell túl nagy meglepetésre számítani: ilyen bőrkabátos-nyakkendős Shakespeare-t már láttunk. Egressy elmondása szerint nem akarnak kitűnni azzal, hogy ők találták fel a spanyolviaszt, inkább úgy szeretnének színpadra vinni klasszikusokat, ahogyan még senki, semmikor, sehol. Ez már a kísérleti része a dolognak: megtalálni azt a koncepció-kulcsot, amit konfrontáltatni lehet a műfajjal, míg a színészeknek a saját fiatalságukkal, a rendezőnek a saját ötleteivel (és vice versa) kell megküzdeni, és ha minden a legjobb helyre kerül, akkor ez a receptje egy Spirita-előadásnak.

A társulat többsége játszik színházakban, sok helyen, a Spiritába mégis inkább öröm-játszani jönnek. Fiatalok és szabadúszók, éppen emiatt a lelkesedésük, és az egymás, valamint a színház iránti szeretetük az, amitől nem is nevezhetnék magukat másképp, mint Spirita. Az arculatuk, a kézjegyük, a profiljuk a klasszikus művek modern, inkább mai, vagy „másféle” adaptációja: míg a mondanivaló ugyanaz marad, a küllem változik. És mivel a klasszikusok palettája véges, hozzányúlnak kortárs művekhez is, mint Egressy G. Tamás Pusztuló című szatírája, amely a mai médiaproblémák boncolgatása mellett egy igencsak hangsúlyos meleg vonalat is tartalmaz.

A Bethlen Téri Színház olyannyira érzi sajátjának a társulatot, hogy az idei évad sajtótájékoztatójára meghívta Egressyt, hogy beszéljen a tervekről, a célokról a színház házi társulatának vezetőjeként. Ez a hely ad lehetőséget és esélyt ezeknek a fiatal alkotóknak a fejlődésre, a sikerekre, továbbá arra, „hogy terjedjen a Spiritának a híre, miszerint két szakosztálya is van: vannak a birodalmi lépegetők, meg vannak a rohamosztagosok, akik a lábaink között szaladgálnak” – mondta a nagyobb horderejű darabokról, valamint a párszereplősökről.

Ugyanezen épületen belül gondoskodnak a rengeteg gyermekprogramról, meghívott gyerek- és más vendégelőadásokról, koncertekről, stand-up estekről, és a „Habos-kávé” névre hallgató, régmúlt időket megidőző mozidélutánokról. Így felsorolva beláthatjuk, hogy bár sokat nem tudunk erről a kis színházról, mégis aktív és minden nap bátran és büszkén kiálthat fel, hogy „Mi is itt vagyunk!”, hiszen változatos programjaikért sokat tettek a munkatársak: a takarítónőtől a pultoslányon át a szervezés közbenjárásával az igazgatóig.
És itt van az, ahol múlt és jelen randevúzik.

Szerző: Horváth Gyula Antal