„Ahhoz, hogy felkaroljuk egymást, először meg kell értenünk egymást”
Interjú Kanicsár Ádám Andrással, a Mirror Talks műsorvezőjével (X)
Idén is lesz Mirror Talks a Magic Mirrorban a Sziget Fesztiválon, ahol lesz szó a meleg férfiak testképzavarairól, a nők társadalmi kihívásairól, a FLINTA közösség tagjairól, pánszexuálisokról, queer művészetről és ellenállásról, sőt még az is felvetül, hogy tényleg hópihék vagyunk-e. A műsor szervezőjével és moderátorával, Kanicsár Ádám Andrással beszélgettünk.
Mi inspirálta a Mirror Talks 2025 tematikáját, és hogyan állt össze az idei program?
A Mirror Talks tematikáján nagyjából egész évben gondolkozom, picit mindig ott bújkál az agyam hátuljában. Bár ez nem nehézség. Amikor az ember egész évben LMBTQ-topikokkal dolgozik, aktivistákkal találkozik, vagy egyszerűen olyan nagyszerű, okos és naprakész baráti társasága van, mint nekem, akik elképesztően nyitottak a világ dolgaira, akkor rengeteg téma jön vele szembe és nagyjából fel tudja mérni, hogy mik azok a topikok, amik fontosak lehetnek és akár valamilyen szinten aranykorukat érik.
Aztán ez persze ez gyűlik-gyűlik, majd év elején összeülünk Zsorzzsal, vagyis hivatalos nevén Ujvári-Pintér György jóbarátommal, a Magic Mirror helyszínfelelősével, aki szintén fürdik az LMBTQ-világban, egy jó nagy merítésből kiválogatunk nagyon-nagyon nehezen hat témát, ami megfelelő megszólít mindenkit, szól mindenkiről, diverz, korrekt, érdekes és persze reflektál mindenre: a világra, az országra, a társadalomra, a közösségre. Egyszerű, gyors feladat.

Milyen fő üzenetet szeretnétek közvetíteni a különböző napok témái által?
Szerintem évről évre úgy alakul körülöttünk az egész világ, hogy kristálytisztán kirajzolódik egy olyan üzenet, hogy minden probléma közös. Persze, külön foglalkozunk meleg férfiakkal, külön foglalkozunk feminizmussal, külön foglalkozunk nonbinárisokkal, sőt, most még a kifejezetten konzervatív közönségnek is készülünk témával… De ennyi homofóbia, transzfóbia, idegengyűlölet, konfliktus és háború közepette fel kell ismernünk azt, hogy az egyik eszközünk arra, hogy ezt a világot jobbá tegyük, ha világossá tesszük, hogy minden téma közös.
Igenis, a meleg férfiakat érdekeljék a női társadalmi ügyek és fordítva. Hallgassuk meg egymást, mert sose volt ennyire szükség arra, hogy egymásba kapaszkodnunk. És ahhoz, hogy felkaroljuk egymást, először meg kell értenünk egymást.
Sok minden történt politikai értelemben Magyarországon és a világban egyaránt a legutolsó Mirror Talks óta. Mennyiben befolyásolták mindezek a szervezést?
A témaválasztás kapcsán természetesen nem lehet kitérni az ország ügyei elől. És persze, az ember könnyen lesz dühös, főleg, ha szembe kell néznie felháborítóan kirekesztő döntésekkel. Ilyekor kétségbeeshetünk, de utána akár meg is rázhatjuk magunkat és azt mondhatjuk, hogy akkor csakazért is hangos leszek. Régen ez csak az aktivisták dolga volt, ma már mindenki felelőssége.
A Szigeten viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a közönség nagy része nem magyar, nem ragadhatunk le nagyon lokális témáknál és nem is ez a dolgunk. Emellett talán most, 2025-ben látjuk a legvilágosabban azt, hogy amúgy sincs olyan téma, ami egy országra korlátozódna.
A világ most az a hely, ahol mindannyiunknak meg kell állnia egy pillanatra és észrevenni, hogy baj van, és bár annyi minden történik a fejünk fölött, annyi minden miatt eshetnénk kétségbe, de még most tudunk egymásra nézni, összetartani, megnyílni és együtt dolgozni.
Azt hiszem így alakította. Egy új cél született: hogy az egész program arról szóljon, hogy mi itt vagyunk nektek, legyetek itt ti is nekünk.
A program több különböző LMBTQ+ identitás és kérdéskör mentén szerveződik. Milyen kihívásokat és előnyöket jelentett ez a szervezés során?
Ez talán a legnehezebb az egészben, mert hat nap alatt mindenkire figyelned kell és persze mindenki meg is érdemli a figyelmedet és ki is jár neki. Nem könnyű feladat úgy kialakítani a programot, hogy tényleg mindenkiről beszéljünk egy picit, hogy ne tolódjanak el arányok és hogy minél több hang legyen képviselve. Ez a kihívás része. Az előnye pedig az, hogy testközelből érzed, hogy egy annyira színes közösség része vagy, amiben bárhova nyúlsz, találsz valami érdekeset. És ha a közösség bármelyik csoportjának jogairól is beszélünk, végső soron mindig emberi jogokról beszélünk.
Egyszercsak az egész a világról szól, amiben ezek a kérdések azért születnek meg, mert bármi is történik körülöttünk, a jelek szerint nem adjuk fel, továbbra is gondolkozunk magunkról, kihívások elé állítjuk magunkat és olyan narratívákat építünk fel, amikkel nemcsak magunkat, de végső soron mindenkit szolgálunk.
Az idei program különösen hangsúlyozza az előítéletek lebontását – miért vált ez kulcsfontosságúvá?
Mert egyre többen félünk és napról napra egyre jobban. Egyre többen tesszük fel a kérdést, hogy mi lesz velünk, mi fog velünk történni, vajon kitör-e egy harmadik világháború vagy előtte még felépítenek-e egy Gileádot a fejünk fölött. És ezzel együtt egyre inkább elveszettnek érezzük magunkat.
És igazából tudod mit? Picit egyedül is vagyunk hagyva. Ultrakonzervatív, heteró, keresztény, cisz, önbizalomhiányos, önismeret nélküli férfiak indítanak el bombákat a fejünk fölött nap mint nap. De nem kell egyedül lennünk.
És ha megismerjük, elfogadjuk sőt, megszeretjük egymást, akkor nem is leszünk egyedül. Ehhez viszont mindenképpen közelednünk kell egymáshoz. A közösségen belül és a közösségen kívül is. Erről már beszéltem: egy meleg férfit igenis érdekeljen egy transz nő helyzete, egy nonbináris ember pedig igenis forduljon nyitottsággal a heteró egyedülálló anya problémáihoz. Ehhez viszont igen, minden előítéletet le kell bontani. Hulljanak azokra a bombák.
Milyen szerepet játszik a művészet, a test és az identitás a beszélgetések tematikájában?
Óriásit. Mindig van egy-két slágertéma, ami minden évben újra és újra visszatér, Ilyen volt korábban a vallás, ilyenek voltak a drag queenek, most ilyen kezd lenni a művészet. Tavaly tartottunk egy első beszélgetést, ami kifejezetten a queer művészet köré épült és azt láttuk, hogy a közönségnek tetszett, sokan maradtak végig, jó párbeszéd alakult ki a résztvevők között és bőven maradt még kérdés, amit fel lehet tenni. Így néhány évig biztosan velünk marad a művészet. Főleg, hogy csodás lehetőség is. A queer művészet egy elképesztően gazdag és értékes része az LMBTQ kultúrának, tiszta tükre annak, hogy ez a közösség hogyan gondolkozik a világról és a világ hogyan gondolkozik róla.
A test és az identitás pedig örök téma, ma pedig talán fontosabb, mint valaha, hiszen queer emberként létezni önmagában egy politikai aktus lett, amiről mellesleg nem az LMBTQ emberek döntöttek.
Az erről szóló diskurzust amúgy különösen fontosnak tartottuk Zsorzzsal, mert talán itt bújnak meg az olyan topikok, amiket még az LMBTQ közösség sem dolgoz fel igazán és ahol a leginkább edukációra van szükség. Nembináris emberekről, pánszexuálisokról beszélni pedig amúgy felszabadító is: mindig feltölt, ha azt látom, hogy valaki a lehető legbátrabb módon tud szembenézni az identitásával, meg tudja fejteni azt, ki tud törni az összes társadalmi béklyóból és teljesen önmagaként tud létezni a világban, ami ezzel ellentétben egyre jobban várja el tőlünk, hogy fekete-fehérek legyünk. Ilyen embereket színpadra ültetni és hangot adni nekik a Mirror Talks lényege.
Hogyan szólítjátok meg a nem LMBTQ+ közönséget – és miért tartjátok fontosnak, hogy ők is részt vegyenek?
Nagyon direkt sehogy, a Magic Mirrorban hűvös van, így bejönnek maguktól. De viccet félretéve, egy ilyen rendezvényen újságíróként tudatosítanod kell magadban, hogy az emberek egy jó része véletlenül téved be, egy részük nem is tudja, mire ül be. És itt kezdődik a varázslat – hogy mikor az ismeretlen vendég elkezd belemélyedni a beszélgetésbe, marad-e. És a legnagyobb öröm, mikor maradnak. És sokan maradnak és rengetegen térnek aztán vissza napról napra.
A heteró közönséggel kapcsolatban amúgy mindig érdekes, hogy az arcukon milyen megdöbbent kifejezések futnak át egy-egy témánál. Tényleg néha látod, ahogy detonál bennük egy realitás-atombomba arról, hogy egyes emberek, akiknek nincsenek meg azok a privilégiumai, mint neki, hogyan léteznek ebben a társadalomban. A magyar helyzet amúgy nagyon sokszor meglepi őket és sokat is beszélnek róla.
A Mirror Talkson ugyanis a közönség is beszélhet, jelentkezhetnek, kapnak mikrofont, kérdezhetnek és nyilatkozhatnak. Ilyenkor elképesztő mini diskurzusok alakulnak ki, ami a heteró közönség szempontjából is tanulságos. Mások elmondják a saját országuk helyzetét, megint mások sokszor mini beszédeket tartanak és van, amikor egy-egy olyan kérdés érkezik – leginkább a heteró közönségtől– ami egy alapvetőbb témára próbál rávilágítani, de épp ez mutatja meg, hogy mennyire fontos az edukáció és hogy például az ilyen embereknél, akik lehet sose gondolkoztak a genderről, most elindult valami.
A „woke” és az aktivizmus kritikája is előkerül. Hogyan lehet konstruktív módon beszélgetni ezekről a kényes kérdésekről?
Tojáshéjon, falfehéren, remegő hanggal, mindig szkennelve a sátor kijáratát? Viccen félretéve, úgy gondoltuk, hogy mindenképpen izgalmas lenne egy olyan téma is idén, amiben nem a társadalom felé mutatunk tükröt, hanem magunk felé, mert bőven van rá igény… És bőven van rá szükség.
Mert az elnyomás, ami a közösségünkkel történik mindenképpen igazságtalan és embertelen, de ez nem zárja ki azt, hogy a kritikák, amik a közösségünket érik, vagyis annak a kommunikációját, nyilvánosságát mindenképpen vegytisztán hamisak.
Én évek óta úgy vizsgálom az életemet, hogy minden konfliktusban, legyen az egy munkahelyi kudarc vagy egy szakítás, vitathatatlanul van szerepem. Mindenhez két ember kell, minden éremnek két oldala van. És ezen a logikán haladva igenis fel kell tenni a kérdést, hogy mi mit csinálunk rosszul. Amit lefordíthatunk úgy is, hogy mit csinálhatnánk jobban.
Az elmúlt években közönségként több alkalommal is részt vettem a Mirror Talkson és mindig az volt a benyomásom, hogy a humor, az irónia vagy akár a provokáció is fontos szerepet játszik. Mennyire tudatosan használod ezeket az eszközöket?
Abszolút tudatosan. A Mirror Talks egy óriási, gyönyörű ambivalencia. Olyan témákat beszélünk meg elképesztő agyakkal, amikből egyenként készülhetne egy-egy könyv, de közben mégis ott vagyunk Európa egyik legnagyobb fesztiváljának közepén, ahova elsősorban mégis mindenki bulizni jár. Azt hiszem ennek az ellentmondásnak a felbontásának az eszközei azok, amiket említettél. Mert a humorral, azzal, hogy együtt kiabáljuk, hogy gay rights, azzal hogy picit próbálom oldani a feszültséget, talán jobban érzik az emberek, hogy bár mindjárt elég komolyan belesüllyedünk abba a témába, hogy a meleg férfiak milyen testképzavarokkal néznek szembe nap mint nap, de közben mégiscsak azért jöttünk ide, hogy vidámak és felszabadultak legyünk.
És itt amúgy sem az a cél, hogy megfejtsük a világot, hanem az, hogy elültessünk kérdéseket. Amikkel lehet majd a buli után foglalkozni. Ezt mindig el is mondom: mindenkit úgy eresztek útnak, hogy amikről itt hallott, azokról meséljen másoknak is két sör között.
Vigye haza és beszélje meg otthon is, fogalmazzon meg új kérdéseket és folytassa a párbeszédet. Minél több helyen minél többen minél különbözőbb módon gondolkodunk ugyanarról, annál közelebb kerülünk a megoldáshoz.
A címbeli „Mirror” – tükör – milyen értelemben működik szimbólumként a program során?
Beszéltem már arról, hogy a beszélgetésen tükröt fordítunk a társadalom felé és tükröt fordítunk magunk felé, így ilyen értelemben is működik.
De számomra most inkább reagál a teljes sátor elnevezésére. Mert a Magic Mirror és benne a Mirror Talks tényleg egy varázstükör. Egy olyan hely, egy olyan tér, ahol csupa bátor kérdést tehetünk fel. Ahol nincs rossz kérdés, nincs rossz válasz. Ahol a közös alap mindig a szeretet, az egyenlőség. Ahol az az alapvető igazság, hogy amíg bárki, bárhogyan, bárkit szeretve, bárhogy szeretve, bármilyen identitással úgy tud boldog lenni, hogy mást nem tesz boldogtalanná, akkor minden joga megvan boldognak lenni. Én hiszek abban, hogy mindenkivel szót lehet érteni, hogy nincs egy ember a földön, akivel legalább egy apró közös dolgot ne lehetne találni, ha megfelelő nyitottsággal közeledünk egymáshoz. Nálunk ez megtörténhet. A való világban nehezebben. Ne ettől vagyunk mi egy nagy varázstükör.
A Magic Mirror egész nap különleges – és szivárványszínű – programokkal vár mindenkit. Tényleg, valóban mindenkit. A Mirror Talks című angol nyelvű panelbeszélgetés mindennap 16 órakor kezdődik a sátorban.
Nincs még bérleted? Vagy legalább jegyed? Ez nem mehet így tovább, hiszen nemcsak olyan nevek várnak idén a Szigeten, mint Charlie XCX, Chapel Roann vagy Shawn Mandes, de a Magic Mirrorban mindig otthon érezheted magad a queer varázslat közepette.
Ismerd meg a programot és vásárolj jegyet még most!
Persze azért van még bőven más helyszín is a Szigeten, ahol vár a queer varázs. Itt van öt előadó, akit semmiképpen se hagyj ki!
Szabadság, stroboszkóp, queer ikonok: 5 név, akit látnod kell a Szigeten (X)
Fényképek: Kálló Péter, Rockstar