Nagyvilág

Adománygyűjtés mentheti meg a homofób lakók által támadott könyvtárat

Egy michigani kisváros lakói több mint 100 ezer dollárt, mai árfolyamon számolva 38 millió forintot gyűjtöttek össze helyi könyvtáruk számára, miután annak finanszírozását az LMBTQ könyvek kiállítása miatt csökkentették.

Bár a könyvtárat a “közösség központjaként” jellemzik, néhány konzervatív lakos tiltakozásának köszönhetően mégis 84 százalékkal csökkentették a költségvetését.

A szavazók ugyanis elutasították a Hudsonville-i Patmos Könyvtár adóalapjának megújítására irányuló javaslatot, és ezzel 245 ezer dollárt (94 millió forintot) töröltek a könyvtár éves költségvetéséből.

 

A Hudsonville-i Patmos Könyvtár a Google Streetview-ban

 

A könyvtár tavaly november óta állt néhány konzervatív lakos “érdeklődésének” középpontjában, amikor a szülők egy kis csoportja aggodalmát fejezte ki egyes LMBTQ vonatkozású könyvek elérhetősége miatt.

Bár a könyvtár állítólag beleegyezett abba, hogy a kipécézett kötetek közül néhányat kevésbé látható helyre helyezzenek, ez nem volt elég ahhoz, hogy meggyőzzék a szavazókat a könyvtár további finanszírozásáról.

Az esetre akkor került sor, amikor az állam legfelsőbb bírósága kimondta, hogy a michigani vállalkozások nem rúghatnak ki alkalmazottakat, és nem diszkriminálhatják a vásárlókat szexuális irányultságuk miatt, ami jelentős győzelmet jelent az LMBTQ jogok számára az amerikai államban.

Larry Walton, a könyvtár igazgatótanácsának elnöke a Bridge Michigan helyi híroldalnak elmondta, hogy nem számított a pénzek elvesztésére, és hogy a könyvtár valószínűleg jövő év végén kifogyna a pénzből ezen adódollárok nélkül.

A könyvtár a közösség központja” – mondta. “Az, hogy egyesek rövidlátóak, és homofóbia miatt bezáratják, nagyon kiábrándító“.

Két nappal a szavazás után Jesse Dillman, a közeli Jamestown lakója online adománygyűjtést indított, hogy segítsen összegyűjteni a könyvtár nyitvatartásához szükséges 245 ezer dollárt.

Nagyon szenvedélyes vagyok, és vannak emberek, akik mellettem állnak a cél elérésében” – mondta egy interjúban. “Addig kell ütnöm a vasat, amíg forró.

 

Kilenc hónap alatt ezernél is több könyvet dobtak ki az amerikai iskolákból

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb