Lifestyle

Ábel – „Ilyet nem lehet megtenni egy emberrel”

Magyarországon egy új törvénytervezettel ellehetetlenítenék a transznemű személyeket abban, hogy hivatalos formában is megváltoztathassák nemüket. A transz közösség elleni harc nem új Magyarországon, de most új, szomorú mérföldkőhöz érkezett. Transzvélemény című sorozatunkban transznemű emberek mondják el véleményüket a történtekről és magyarázzák el, hogy miért is olyan fontos, hogy valaki személyijében is az legyen, akiként boldogan tud élni.

A Transzvélemény sorozat következő szereplője álnevet választott. Ábel transznemű férfi.

Miért annyira fontos, hogy egy transznemű ember hivatalos is nemet tudjon változtatni az iratain?
Mivel egy transznemű ember tisztában van a nemi identitásával, neki is joga van ahhoz, hogy hivatalosan is azzal éljen. Sajnos a nemváltáshoz vezető út nagyon hosszú és bonyolult. Ha végre valaki eljut addig, hogy tényleg az legyen a neme, ami ő maga valójában, akkor joga van ahhoz, hogy az irataiban is az álljon. Nekem három évembe telt, míg eljutottam oda, ahol most tartok: túlestem a műtéteken és az iratok elrendezésén. Akik most vannak ebben a helyzetben, mire átírhatnák a nemüket a hivatalos okmányokban, addigra már nem lesz rá lehetőségük.

Tudsz példát mondani arra, hogy milyen szituációkban szülhet problémát, ha valaki nem tudja megváltoztatni a nemét a dokumentumaiban?
Konkrét esetet tudok. Egy transzszexuális fiút bevittek a rendőrök az őrsre, majd amikor ott kiderült, hogy lány neve van, megverték. De ha egy szakállas ember vagy, férfihanggal, férfiként, női névvel, akkor naponta szembesülsz ezzel. Bárhol, ahol elkérik az irataidat és idegen embereknek kell magyarázkodnod, vagy ha munkahelyet keresel és kellenek a papírjaid… Az iratokban pedig az a név és nem van feltüntetve, amit gyűlölsz, mert nem te vagy.

Van olyan saját tapasztalat, amit megosztanál velünk?
Szerencsés helyzetben vagyok, mert nekem nem volt rossz élményem, nem történt olyan eset, amiről beszélhetnék. Már a kétezres évek elején sikerült elrendeznem mindent. A műtétek, valamint a nem és névváltoztatás is megtörtént akkor. Jelenleg nősülés előtt állok, boldog a párkapcsolatom. De ha nekem azt mondanák, hogy visszamenőleg is érvényesítik a törvényt és átírnák a nemem nőivé, valamint a régi nevem kerülne vissza az irataimba… Nem is tudom szavakba önteni, hogy ez milyen érzés. Van egy életem. Férfi vagyok. Férfi munkát végzek, szakállas vagyok, férfi hangom van, menyasszonyom az oldalamon és mondjuk bemutatkozom Piroska néven. Nem tudnék megnősülni, valamint az egész életem csődbe menne. Megfordulna a fejemben az öngyilkosság gondolata.

Mit gondolsz a törvényjavaslatról? Hogy érintett téged és hogyan érintheti a közösséget?
Amikor először hallottam a törvényjavaslatról, az első gondolatom az öngyilkosság volt. Szerintem vagyunk így egy páran. Inkább meghalni, mint így élni. Ilyet nem lehet megtenni egy emberrel.
Nagyon sok lelki problémával, kisebbségi komplexussal küzdenek ezek az emberek. Nem tehetnek róla, hogy így születtek. Miért kell még megnehezíteni az amúgy is nehéz életüket? Kívánom annak, aki ezt a törvényjavaslatot előterjesztette, hogy egy hetet töltsön el így, ilyen testben és ilyen feltételek mellett.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített számok egyikét: 14 év alattiaknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vonala a 116-111, illetve a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a 116-123 számon érhető el. A Háttér Társaság telefonos lelkisegély-szolgálatának száma: 137-37.

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin