GasztroUtazás

A virslin túl: 10 kötelező fogás Németországban

Bár Németországról mindenkinek a sör és a virsli jut eszébe, természetesen ennél vannak különlegesebb gasztronómiai fogások is, amelyeket kötelező kipróbálni, bármelyik városban is járunk.

Maultaschen

A Baden-Württemberg régióból származó Maultaschen olyan, mint a ravioli… csak sokkal nagyobb. A levesben kifőzött és tálalt tésztacsomagok darált és füstölt húst, spenótot, kenyeret és hagymát rejtenek. Nagyböjt idején sokan ezzel a fogással oldották meg titokban a húsevést, ezért is nevezik máig Herrgottsbescheisserlének, vagyis „kis istencsalónak” is.

Fischbrötchen

Fischbrötchen, vagyis halas szendvics. De mégis mi lehet olyan nagy „was-ist-das” egy halas szendvicsben? Nos, a hozzávalók és persze az északi régiókban a hal frissessége. A klasszikus halas szendvics hagymát, uborkát, remuládmártást, illetve Bismarck heringet rejt.

Weisswurst & Bretzel   

Bajorországban, a borjúból készült fehér kolbász hazájában úgy tartják, hogy az ikonikus ételt a legjobb, ha délelőtt fogyasztjuk, és ha igazi, német sós pereccel és édes mustárral esszük. A helyiek szerint a legjobb kísérő mellé egy jó pohár sör. Végül is üdülünk, nem?

Krabbensalat

Hamburg Németország legnagyobb kikötővárosa, ezek után pedig ne is csodálkozzunk rajta, hogy egyik specialitásának főszereplői az apró tengeri rákok. Németországban sokfajta ráksalátával találkozhatunk, de a hamburgi az igazi: a friss rákhúst egyszerűen citrommal és kaporral keverik össze. Ennyi! Nem kell sok a csodához, ugye?

Rheinischer Sauerbraten

A Rajnai régióból származó egytálétel elkészítésekor a marhahúst napokig hagyják állni ecet, bor és különböző gyógynövények keverékében, majd miután kisütik, nyakon öntik a maradék pácból és mazsolából készült szósszal. Ne lepődjünk meg, ha a köret egy édes tésztából készült sütemény!

Flammkuchen

A franciák és a németek sorra összevesznek azon, hogy valójában honnan is származik a pizzaszerű Flammkuchen, ám szerencsére nekünk csak az ízét kell élveznünk. A vékony, háromszög alakú kenyeret fatüzelésű kemencében sütik meg, rajta tehéntejből készült, mézzel édesített sajttal (ez amúgy a Fromage Blanc, de nem kötekszünk), hagymakarikákkal és bacondarabkákkal.

Schwedeneisbecher

Mikor 1952-ben a téli olimpián Svédország legyőzte jéghokiban Nyugat-Németországot, Kelet-Németország vezetője, Walter Ulbricht hálából a győzelemről nevezte el kedvenc édességét. Vagyis ha megkóstoljuk ezt a fagylaltból, tojáslikőrből, almaléből és tejszínből álló pohárédességét, egy furcsa és valóban édes bosszúba nyalhatunk bele, egyenesen a szocializmusból.

Rouladen

A Rouladen alapja vékonyra vágott borjú vagy marhahús, amelybe bacont, hagymát, mustárt és ecetes uborkát görgetnek, majd így főzik egybe a finomságokat. Manapság már egyre többfajta vegetáriánus változata is elérhető, de ha húsevők vagyunk, válasszuk az eredeti receptet!

Kartoffelpuffer & Apfelmus

Néha a legegyszerűbb desszertek esnek a legjobban! A Kartoffelpuffer nagyjából ismerős lehet a magyarok számára is: tört burgonyát kevernek össze tojással, liszttel és fűszerekkel, majd a masszát forró olajban kisütik. Ám itt jön a trükk: német barátaink a kész művet almalekvárral tálalják. Tökéletes kombó!

Käsespätzle

Baden-Württemberg régió specialitásának alapja a tojásból, vízből és lisztből készült, golyó alakú tésztaétel, a Spätzle, melyre különböző helyi sajtok keverékét olvasztják rá, majd a fogást megkoronázzák egy kis rántott hagymával. Egyszerű, nagyszerű és mindenképpen laktató!

FRA EU post inject banner
Previous post

Pozitív, X. fejezet - Jövőm a HIV-vel

Next post

Újabb meleg honlapot blokkol az orosz állam