Nagyvilág

A szlovák és a görög miniszterelnök szerint is csak férfi és nő létezik

 

Robert Fico szlovák miniszterelnök alkotmányba foglalná, hogy csak férfi és nő létezik – írja az Új Szó.

Az Irány – Szociáldemokrácia baloldali populista párthoz tartozó Fico sajtótájékoztatón jelentette be, hogy alkotmánymódosításra készül, melyben egyértelműen rögzítenék, hogy csak két nem létezik. Szerinte meg kell gátolni a progresszív ideológiákat, melyek „őrültségekre emlékeztetnek”.

A magyar kormány retorikájához nagyon hasonló módon a szuverén államiságra hivatkozik a miniszterelnök, így ha például az Európai Unióban elfoganának egy paktumot, „amelyben az szerepel, hogy házasság létrejöhet férfi és férfi, illetve nő és nő között, […] az alapján, amit mi javasolunk, nem lehetne elsőbbsége a mi törvényeink és a mi alkotmányunk előtt” – mondta Fico.

A miniszterelnök szerint az „évszázadok óta őrzött” örökséget, vagyis a két „biológiai nemet” az alkotmányban kell rögzíteni, megakadályozandó, hogy „valaki reggel felkel, és úgy érzi, hogy mától nem férfi lesz, hanem nő, vagy fordítva”, ezért azt is szigorúan rögzítenék, hogy milyen kivételes esetekben engedhető meg a születéskor kijelölt nem megváltoztatása.

A görög miniszterelnök is egyetért

Nem Fico az egyetlen, aki Donald Trump megválasztása után az amerikai elnökkel egy véleményen van a nemek kérdésében.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök egy konferencián beszélt arról, hogy szerinte is csak két nem létezik. „Én személy szerint úgy gondolom, hogy két nem létezik, férfi és nő. Ez az én véleményem, amely a biológián alapul. Természetesen minden országnak megvan a maga kultúrája és egyedi jellemzői, de fontos, hogy ezt világosan kifejezzük” – mondta.

„Korábban megjegyeztem, hogy az Egyesült Államokban a woke agenda szélsőséges álláspontjai erős ellenreakciót váltottak ki, aminek következtében az inga élesen az ellenkező irányba lendült. Ez a reakció sok szempontból természetes” – folytatta, majd hozzátette, hogy szerinte Európában más a helyzet, mert itt nem vert gyökeret a woke-ság olyan extrém formája, mint amilyet Amerikában tapasztalni, különösen a liberális egyetemi kampuszokon.

Mindezt alig egy évvel azután fogalmazta meg, hogy Görögországban bevezették az egyenlő házasságot.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin