Nagyvilág

A szivárvány színeivel világították ki a kijevi városházát

 

December 10-én, az emberi jogok nemzetközi napján a szivárvány színeivel világították ki a kijevi városházát. Az Amnesty International ukrán tagszervezete és a KyivPride által kezdeményezett akció célja, hogy felhívja a közvélemény és a hatóságok figyelmét arra, fontos megfelelő választ adni a homofóbián és transzfóbián alapuló bűncselekményekre.

„Az emberi jogok nemzetközi napját december 10-én ünnepeljük, mert 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez a forradalmi dokumentum kimondja, hogy az emberi jogok semmilyen alapon nem korlátozhatók. A mai akciónkkal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy kivétel nélkül minden embernek egyenlő jogai vannak. Meggyőződésem, hogy ennek az egyenlőségnek az elismerése mindannyiunk részéről a szabadság, a kölcsönös tisztelet és a béke felé vezeti az embereket” – mondta Mykola Povoroznyk, a kijevi önkormányzat elnökhelyettese.

Oksana Pokalchuk, az Amnesty International ukrán igazgatója szerint az országban jelenleg sem a jogi keretek, sem a bűnüldöző szervek nem képesek megfelelő védelmet nyújtani az LMBTQ-embereknek, ezért fontos, hogy az emberi jogok világnapján felhívják a figyelmet erre a kérdésre: „Kijev a mindenki számára biztonságos városért folytatott közös küzdelmünk támogatásával példaként szolgálhat Ukrajna más városai számára. Városi szinten rendszerszintű változtatásokat sürgetünk, hogy növeljük a biztonságot kivétel nélkül mindenki számára.”

 

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin