A román koalíciós elnökjelölt szerint is csak két nem létezik
Crin Antonescu, a Nemzeti Koalíció Romániáért elnökjelöltje az egyik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán kijelentette, hogy szerinte is csak két nem létezik, valamint hogy nem szeretné, ha bárki is felvonulgatna az országban – írja a Transtelex.
Antonescu úgy nyilatkozott, hogy bár a szexuális szabadságot garantálni kell, a család azonban intim választás kérdése. „Nem szeretnék olyan országot, ahol egyik héten heteroszexuális, másik héten homoszexuális felvonulás van. Mindenki maradjon a saját intimitásában, felvonulás nélkül” – mondta.
Az elnökjelöltnek az a véleménye, hogy Románia szabad ország kell, hogy legyen, ahol a modernitás minden normális jogát tiszteletben kell tartani, de ugyanakkor a hagyományokat és a többség akaratát is. Azt is hozzátette, hogy nem szabad tolerálni „az intoleranciát és a szélsősségességet”.
Antonescu a szlovák és a görög miniszterelnökhöz, valamint Trumphoz hasonlóan csak két nem, férfi és nő létezését ismeri el. Ebben megegyezik a véleménye Marcel Ciolacu román miniszterelnökével, aki az egyik felszólalásában kijelentette, hogy családot csak egy férfi és egy nő alkothat: „Keresztények vagyunk. Pont”.