Nagyvilág

A római katolikus püspökök Belgiumban mostantól megáldják az azonos nemű párokat

A belga római katolikus egyház püspökei engedélyezik az imát és az áldást az “elkötelezett azonos nemű párok egyesülésére” – a döntés látványosan szembemegy a Vatikán hivatalos álláspontjával.

A belga püspöki konferencia honlapján kedden (szeptember 20-án) közzétett dokumentumban a flamand római katolikus püspökök kijelentették, hogy mostantól engedélyezik az azonos nemű párok egybekelésének megáldását, de hangsúlyozták, hogy ez nem az, “amit az egyház szentségi házasságon ért”.

A dokumentum szerint az áldás – amely egy imákból álló szertartást és az egymás iránti hűség vállalását tartalmazná – része annak, hogy “befogadó egyház legyünk, amely senkit sem zár ki“.

Az iránymutatás azt is kimondja, hogy a püspökök “rögzíteni kívánják a homoszexuális személyek iránti lelkipásztori elkötelezettségüket”, és elítélik a “homofób erőszakot”. A flamand püspökök azt is bejelentették, hogy Willy Bombeek személyében egy olyan munkatársat neveztek ki, aki segít felügyelni az LMBTQ-hívők lelkipásztori gondozását.

Bombeek a Reutersnek elmondta, hogy reméli, ez a lépés csak a kezdet. “Büszke vagyok arra, hogy a flamand egyházhoz tartozom” – mondta. “Remélem, hogy más országok vallásos emberei is megtapasztalják ezt”.

A püspöki kar szóvivője, Geert De Kerpel a hírügynökségnek kifejtette, hogy nem az a szándékuk, hogy szembeszálljanak a 2021-es vatikáni döntéssel, hanem “mindenekelőtt pozitív üzenetet közvetíteni“.

A Vatikán 2021 márciusában kimondta, hogy a római katolikus egyház nem áldhatja meg az azonos nemű párok egybekelését, mert Isten “nem áldja és nem is áldhatja meg a bűnt“, azóta azonban több katolikus vezető is szembefordult ezzel az útmutatással.

A Vatikán egy márciusban közzétett, Ferenc pápa által jóváhagyott feljegyzésben kifejtette, hogy csak akkor lehet áldást adni párokra, ha “Isten teremtésbe vetett tervei szerint” élnek.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb