Hírek

A Pride betiltásáról beszélt a parlamentben a fideszes képviselő

 

Egészen elképesztő hallgatni az alábbi mondatokat, még akkor is, ha a képviselő „csak” az ellenzéki politikusoknak kívánt beszólni.

Az, hogy 2019-ben ilyen homofób mondatok hangozhatnak el a magyar parlamentben egy magyar képviselő szájából, akinek a fizetését és a parlament működését a magyar LMBTQ emberek adójából is fizetik, az túlmegy minden határon.

Tegnap éppen a médiaszolgáltatással kapcsolatos törvények vitája zajlott, amikor Boldog István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta saját elképzeléseit arról, hogy szerinte hogyan is lehetne megvédeni a gyermekeket. Alapgondolata szerint nem szabad a gyerekeknek félmeztelen embereket látniuk.

„Tisztelt elnök úr, tisztelet képviselő társak! Nagy örömömre szolgál, hogy Bősz Anett képviselőtársam és Szilágyi képviselőtársam is aggódik a gyermekekért. Én ennek nagyon örülök, és nagyon támogatom azt, hogy védjük meg a gyermekeinket a szexuális és egyéb aberráltságoktól. Ezért kérem tőlük, hogy akkor tegyenek meg mindent azért, hogy a hamarosan következő Pride felvonulást ne lehessen nyilvánosan megtartani. Ha valami rossz gondolatokat hoz a gyermekekben, akkor azt gondolom, hogy ez. Mindenki azt csinál a négy fal között szexuálisan, amit akar, engem ez nem zavar. Nem velem van vitája, hanem a természettel. De ha önök ennyire aggódnak a gyermekek érdekeiért, akkor lesznek szívesek megakadályozni, hogy Budapest utcáin félmeztelen embereket lássanak a gyermekek. Mert ha valami rossz dolgokat hoz egy gyermekben, rossz gondolatokat, akkor azt gondolom, hogy ez.”

 

Védjük meg gyermekeinket az erőszakos és szexuális tartalmak látványától!

Védjük meg gyermekeinket az erőszakos és szexuális tartalmak látványától!

Aki egyetért kérem,hogy nyomjon egy lájkot!

Közzétette: Boldog István – 2019. június 13., csütörtök

 

Az eredetileg mezőgazdasági gépszerelő politikus korábban Kétpó polgármestere volt, a helyi labdarúgó-egyesület focistája, 2010 óta országgyűlési képviselő.

Ahogy mondta, az ellenzéki képviselők „legyenek szívesek megakadályozni”. Én azt javasolnám, hogy talán a párttársai legyenek szívesek inkább megakadályozni a hasonló homofób ámokfutás folytatását. Egyértelmű ugyanis a trend, hogy most hirtelen a homofóbiába kapaszkodna a kormánypárt és gyanítható, hogy ezt a témát az őszi önkormányzati választásokig meg fogják lovagolni.

Azt felejtik el, hogy nem egy évek óta „láthatatlan ellenségbe” rúgnak bele, mint ahogy azt a migránsok esetében tették, hanem félmillió magyar emberbe. És én már előre rettegek attól, amikor ebből annyira elege lesz valakinek, hogy feltűnik a magyar Francesco Mangiacapra.

Mint emlékezetes, az olasz fiatalembert a katolikus egyház képmutatása húzta fel annyira, hogy 1200 oldalas dossziét állított össze bizonyítékokkal és adott le a nápolyi érsekségnek – negyven olyan vatikáni egyházi személyt nevezett meg benne, akik melegek életet élnek.

Most tényleg az kell, hogy valaki előálljon itthon a fideszes politikusok leszbikus gyerekeivel, a meleg nagybácsikkal, az LMBTQ szakpolitikusok és polgármesterek névsorával? Mélyen elítélem a korábbi itthoni előbújtatásokat és minden esetben tartom, hogy az előbújtatáshoz senkinek nincs joga. Az itthon egyre feljebb tekert állami homofóbiának azonban nem várt hatásai lehetnek, és ezt senkinek sem kellene megvárnia. Le kéne erről állniuk a tisztelt politikusoknak időben.

Vagy hát tényleg nincs ebben az országban egyetlen olyan rokon vagy hozzátartozó, aki az ilyen mondatok után kiállna és bocsánatot kérne? Ha már ezt nem várhatjuk el maguktól a politikusoktól, hogy lehet az, hogy sem Kövér László, Gajdics Ottó, Gulyás Gergely, vagy Boldog István környezetéből, de más homofób megszólalások után sem volt senki, aki kiállt volna és annyit mondott volna: bocsánat.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin