Hírek

A Pornhub is beszállt az arcmaszk-adományozásba

Miközben az egyik divatmárkát azzal vádolják, hogy a koronavíruson nyerészkedik, addig a Porhub bejelentette, hogy 50 ezer arcmaszkot adományoz New York lakóinak. A világ legnagyobb pornómegosztó oldala a maszkokat az egészségügy és katasztrófavédelem területén dolgoznak, tehát olyanoknak, akik naponta ki vannak téve a vírussal való találkozás veszélyének.

Az Amerikai Egyesült Államokon belül jelenleg New York a vírus legnagyobb gócpontja. Már több, mint 40 ezer regisztrált fertőzött van, az arcmaszkok használata pedig segítheti a vírus terjedésének lassulását.

A Pornhub más országokban is igyekszik segíteni, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban pénzt ajánlott fel, amelyből a helyi hatóságok arcmaszkokat szerezhetnek be. Emellett nemrég az egész világon ingyenessé tették prémium tartalmukat. További részletek a témával kapcsolatban korábbi cikkünkben:

 

Hetek óta több pornót néz a magyar

 

Previous post

Közösségépítés a klubéletben – miről szól az OMOH?

Next post

"Javító szándékkal" erőszakolhatta meg leszbikus ismerősét egy férfi