Nagyvilág

A Pentagon nem hajlandó kitűzni a szivárványzászlót

Bár a Nemzetközi Pride Hónap keretében az Amerikai Egyesült Államok szövetségi intézményeire és nagykövetségeire sorra kerül ki a szivárványzászló – még azokra is, ahol nem feltétlenül számítanánk rá -, a Védelmi Minisztérium máshogy vélekedik.

A minisztérium székhelye, a Pentagon ugyanis meg kívánja tartani az előző elnök, Donald J. Trump által bevezetett intézkedést, miszerint nem loboghat szivárványzászló a fent nevezett intézményeken. trump védelmi minisztere, Mark Esper 2020-ban úgy vélekedett egy, a minisztériumi munkatársaknak eljuttatott levélben, hogy a zászló „megosztó.”

 

Szivárványzászló az USA vatikáni nagykövetségén 2021 júniusában | Fotó: Twitter

 

A minisztérium jelenlegő sajtószóvivője, John Kirby közleményben nyomatékosította, hogy a tavalyi eljárás az idei évre is vonatkozik, azaz az Amerikai Egyesült Államok és a Minisztérium zászlóit leszámítva más zászló nem helyezhető ki az épületre – és ezalól a szivárványzászló sem kivétel, még a júniusi Pride Hónap idején sem.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egyáltalán nem az LMBTQ emberek iránti tisztelet és megbecsülés hiányát jelenti, mindazokét, akik egyenruhában, vagy anélkül szolgálnak nálunk. Büszkék vagyunk rájuk” – mondta Kirby, hozzátéve, hogy a szivárványzászló tiltása nem kifejezetten a zászlónak szól, hanem annak, hogy egy zászlóval sem kívánnak kivételt tenni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin