Egy queer duett a színpadon, egy fóliafal a nézők és az előadók között, és egy erős reflexió a jelenlegi magyar valóságra. A Fólia–fal című előadás a „csinálják a négy fal között” gyakran hallott mondatát fordítja vissza a közönség felé. Az alkotókkal, Kovács Domokossal és Milovits Hannával beszélgettünk az ötlet megszületéséről, a workshop tapasztalatairól és arról, miért fontos, hogy queer történetek is megjelenjenek a színpadon. Az előadásra itt tudsz jegyet vásárolni!
Hogyan született meg a Fólia–fal ötlete?
Kovács Domokos: Először én kerestem meg Hannát ezzel az ötlettel. Már korábban is foglalkoztatott egy gondolat: csinálni egy olyan duettet, ami valamilyen módon nem látszik. Akkor még inkább úgy képzeltem el, hogy a nézők elől teljesen eltakarva történik a mozgás, reflektálva arra a mondatra, amit sokszor hallunk: „csinálják otthon, a négy fal között”. Arra gondoltam, mi lenne, ha ezt szó szerint vennénk, és ténylegesen felhúznánk egy negyedik falat a nézők és az előadók közé.
Aztán ahogy telt az idő és egymást követték a politikai események, bekúszott ehhez a fólia kontextusa, meg az elmúlt évek törvényei, és nagyon adta magát, hogy ez a fal fóliából legyen. Megkerestem Hannát, mert vele tudtam elképzelni ezt az előadást. Innentől kezdve már ketten formáltuk tovább az ötletet. Végül úgy alakult, hogy a fólia mögött azért bizonyos mértékben látszódunk – tehát nem tűnünk el teljesen –, de az alapgondolat megmaradt.
Milovits Hanna: Ez az ötlet még azon a nyáron született, amikor bevezették a fóliázást a könyvesboltokban az LMBTQ témájú könyveknél. Domi akkor keresett meg azzal, hogy pályázzunk az NKA-hoz. A projekt viszont csúszott, mert sokáig nem kaptunk támogatást. Szóval ez eredetileg egy gyors reakció volt egy aktuális politikai helyzetre, csak a produkciós körülmények miatt később valósult meg.
Kovács Domokos: Viszont nagyon büszkék vagyunk arra, hogy végül az NKA (Nemzeti Kulturális Alap – a szerk.) és a főváros is támogatta a projektet.
Mindkét oldalról kapott támogatást az előadás, hogy létrejöhessen – ezt mi viccelődve egyfajta politikai összefogásként is emlegetjük.
Honnan ismeritek egymást, mi az alkotópárosotok története?
Kovács Domokos: Egy gimnáziumba jártunk, és ott együtt jártunk színjátszó szakkörre. Onnantól kezdve nagyon jó barátok lettünk. Később mindketten az SZFE-re jártunk, bár nem egy időben. A gimiben egy nagyobb baráti társaság részei voltunk, de idővel a barátságunk még mélyebb lett. Amikor mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy az LMBTQ közösséghez tartozunk, az adott egy külön kapcsolódási pontot is köztünk. Nem feltétlen lettünk „szorosabb” barátok, inkább más módon mélyült el a kapcsolatunk. Dolgoztunk együtt több projekten, egy időben lakótársak is voltunk – és most itt vagyunk, és megcsináltuk a Fólia-falat.
A darab előtt workshopot is tartottatok. Miért volt erre szükség? Mi volt az elképzelés?
Milovits Hanna: Nekem fontos módszer az alkotásban, hogy civileket is bevonjunk a folyamatba. A színházban így hívjuk azokat az embereket, akik nem színházi alkotók, hanem hétköznapi emberek. Ez rengeteg inspirációt és nézőpontot ad.
Most különösen érdekelt az is, hogy ebben a politikailag erősen tematizált helyzetben – amikor LMBTQ tartalmakról, Pride-ról vagy „gyermekvédelemről” beszél a politika – az emberek személyesen hogyan élik meg ezt az egészet.
Nem akartunk reprezentatív kutatást csinálni, de kíváncsiak voltunk arra, hogy rajtunk kívül másoknak milyen tapasztalataik vannak. Volt egy olyan elképzelésünk is, hogy akár más hangok is bekerülnek majd az előadásba hangfelvételeken keresztül. Végül azonban a koncepció úgy alakult, hogy a kettőnk történetére fókuszáltunk.
Milyen tapasztalatokat vagy megéléseket hozott a workshop?
Kovács Domokos: Ami nekem nagyon jó tapasztalat volt, hogy sokféle ember jött el. Arra számítottunk, hogy inkább egy korosztályból érkeznek majd, de végül gimisektől negyven körüli emberekig voltak résztvevők. Nyilván csak Budapesten élők jöttek, de volt például olyan is, aki vidékről költözött nemrég, és a saját tapasztalatait hozta be. Ami számomra meglepő volt, hogy sok pozitív élmény is elhangzott. Nem lett belőle egy ventiláló kör arról, hogy milyen rossz melegként élni Magyarországon.
A problémák persze megjelentek, de sokan azt is hangsúlyozták, hogy alapvetően egy örömteli érzés queernek vagy magyar queernek lenni.
Milovits Hanna: Sok résztvevő azt mondta, hogy alapvetően jól érzik magukat az életükben, csak az aktuális politika árnyékolja be ezt.
Ma a queer történetek sokszor kapnak kritikát akár még a közösségen belül is, hogy az alkotók és művészek politikát csinálnak a queerségből azzal, hogy színpadra állítja (nem “állítják”? – bocsi, lehet félreértelmezem a mondatot) őket vagy kiteszik őket a falra. Miért fontos szerintetek, hogy a queerség művészeti formában is megjelenjen?
Kovács Domokos: Ma már szinte minden történetnek van politikai vetülete. Az pedig, hogy a queer témák ennyire politikai szintre kerültek, nem az LMBTQ közösség döntése volt.
Szerintem a queer történeteknek ugyanúgy helyük van a színpadon, mint bármilyen más történetnek. Érdekes, hogy egy queer szerelmi történetről gyakran megkérdezik, miért fontos, hogy megjelenjen, de egy heteró szerelmi történetről nem.
Mi alkotóként a saját történeteinkből dolgozunk. Nekünk ezek a hiteles történetek.
Milovits Hanna: És nem csak queer embereknek érdekesek ezek a történetek. Minden ember szeret olyan történeteket látni, amelyekben magára ismer. A queer történetek ráadásul a többségi társadalom számára is új perspektívát adhatnak. Sokszor segítenek újragondolni azt, hogy mit jelent férfinak vagy nőnek lenni, hogyan működnek a nemi szerepek vagy a kapcsolatok.
Sokan nem szeretik ezt a kérdést, mert persze, a néző dolga, de mégis… Mit szeretnétek, hogy a néző magával vigyen az előadás után?
Kovács Domokos: Én azt szoktam mondani ilyenkor, hogy jó lenne, ha az emberek látnák, hogy a négy fal között nem csak szex történik. Rengeteg más vetülete van az életnek, amit a törvények vagy a közbeszéd négy fal közé akar zárni. Két ember kapcsolata sokkal több ennél.
Milovits Hanna:
Én azt remélem, hogy a néző egy kicsit bele tud helyezkedni egy másik nézőpontba. A hétköznapokban általában hasonló emberekkel vesszük körül magunkat.
Ritkán adódnak olyan alkalmak, amikor bepillanthatunk egy egészen más élethelyzetbe.
Ha valaki másfél órára bele tud kerülni egy olyan perspektívába, ami számára kevésbé ismerős – de közben mégis talál benne valamit, amihez kapcsolódni tud –, akkor szerintem az már nagyon jó.
Kovács Domokos–Milovits Hanna: Fólia–fal
2026 március 19. csütörtök 19:00
MU Színház, Színházterem (XI. Budapest, Körösy József u. 17.)
Jegyvásárlás itt!
Alkotó-előadók: Milovits Hanna, Kovács Domokos
Dramaturg: Nagy Orsolya
Sound design: Bartha Márk
Fénytervező: Váradi András
Látványtervező: Mihály-Geresdi Zsófia
Az előadás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány és a Független Előadóművészeti Alap támogatta.
