Itthon

A melegek gyógyulásra szorulnak a görögkatolikus érsek szerint

Mint ismert, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapest Pride Fesztivál idejére kitűzte a szivárványzászlót a Főpolgármesteri Hivatal homlokzatára. A gesztus akkor sokak nemtetszését kiváltotta és a hazai média – fogalmazzunk úgy – nem éppen LMBTQ barát tömbje láthatóan a mai napig nem tud leszállni a témáról.

Ennek legfrissebb példája, hogy a HírTV vendége volt Kocsis Fülöp, görögkatolikus érsek-metropolita, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy Karácsony a Parlament előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a szivárványzászló azt üzeni, “ami a katolikus egyház hivatalos álláspontja is: senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés szexuális orientációja miatt, mert mindannyian Isten teremtményei vagyunk, szereti a meleg embereket, és az egyháznak is szeretnie kell őket.

 

Kocsis Fülöp

 

A gyógyulást javasolja és segíti az egyház” – válaszolta frappánsan Kocsi Fülöp a nyitókérdésre, hogy mi a keresztény álláspont a homoszexualitással kapcsolatban. Megnyugtatásul hozzátette, hogy „a homoszexualitás nem bűn, hanem egy jelenség, amit érdekes módon hosszú időn keresztül betegségnek jelölt meg a tudomány.

Kocsis leszögezte: „nem mindegy, hogy valaki, aki születésétől fogva, vagy a családi körülményei, az élet körülményei miatt kialakul benne ez a szexuális irányultság, mondjuk így betegség, hogy azt ő hogyan kezeli.

Ha elkezdi a mellét döngetni, hogy ilyen vagyok és engem fogadjatok el, ez ami félreviszi az egész gondolkodásmódot, és ha nem úgy kezeli, hogy itt valami zűr van, amiből hogyan tudok kilépni, akkor már is helyén tudjuk kezelni a dolgokat” – egészítette ki.

Ha valaki fogyatékkal születik, beteg, azt föl kell ismerni, hogy igen ez egy betegség. Ezt ki kell mondani! Élhet értékes életet, de ugye meg akar gyógyulni” – mondta. Kocsis Fülöp szerint „az Isten szereti a meleg embereket, és az egyháznak is szeretnie kell őket. Elmondom, hogy nagy küzdelmet jelent az például számomra, hogy keresztény testvéreimet meggyőzzem arról, hogy valaki, aki homoszexuális, és ez látszik is rajta, a mozgásán, viselkedésén(..) és kivetjük magunkból. Ez nem jó.

Záró mondatai méltóak voltak az egész gondolatmenethez: „Igazából azok is áldozatok, akik (..) a szivárványszínű zászlajukra tűzik, hogy ezért harcolni kell. Nagyon sok jó szándékú megtévesztett ember van, aki azt hiszi, hogy ezzel tudja előrevinni az emberiség sorsát. Meg vannak tévesztve, mert boldog ember nem lesz, aki ebben akar kibontakozni és a gyermekeinket is teljesen torz világba hagyjuk.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb