Nagyvilág

A meleg elnökjelölt lehet az USA kínai nagykövete

fotó: Reuters

 

Javában zajlik a megválasztott amerikai elnök, Joe Biden csapatának összeállítása. Biden korábban világossá tette, hogy olyan kormányt akar, ami valóban képviseli az országot, így igyekeznek minden társadalmi réteget leképezni a csúcsvezetésben.

Az LMBTQ közösség esetében az egyik ilyen ember biztosan a demokrata elnökjelöltségért is induló Pete Buttigieg lesz, de az még nem körvonalazódott, hogy milyen formában. Ami biztos, hogy mivel Biden minél nagyobb neveket akar a kormányába, valamint mivel a pártban nagy jövőt szánnak Buttigieg-nek, így keresik a számára ideális posztot.

A The Times értesülései szerint ha nem kormányzati szerepet kap, akkor a kínai nagyköveti poszt lehet az, ahol Buttigieg bizonyíthat. A 38 éves politikus ugyanakkor mindenképpen rendhagyó választás lenne. Erre a feladatra rendszerint tapasztalt politikusokat, vagy külpolitikai nagyágyúkat szokott az USA nevezni, egyrészt azért, hogy így is jelezzék a kínai fél felé a tiszteletet, másrészt mert a poszt a diplomáciai hierarchia csúcsán áll. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy Donald Trump idején elmérgesedett az amerikai–kínai viszony, Biden pedig Trumphoz hasonlóan riválist lát Kínában, akkor Buttigieg-et rögtön a mélyvízbe dobnák.

A korábbi elnökjelölt neve sokáig versenyben volt az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveti posztja kapcsán is, ide azonban Biden a tapasztalt diplomatát, Linda Thomas-Greenfieldet nevezte, írja a CNN. Mivel Trump az ENSZ-szel sem ápolt szívélyes viszonyt, és mivel korábban egyenesen a lányát, Ivanka Trumpot tartotta a legalkalmasabbnak az ENSZ-nagyköveti posztra, így érhető, ha Biden inkább a bejáratott diplomaták közül választott.

A Fehér Ház belső adminisztrációjában már felkínáltak Buttigieg-nek informálisan egy posztot, azt azonban visszautasította azzal, hogy valódi feladattal járó munkát szeretne elvállalni, nem pedig csak egy jól fizető pozíciót, ahol nincs semmi dolga.

Amennyiben hazai posztra nevezik és miniszter lesz belőle, akkor ő lesz az USA első nyíltan meleg kormánytagja. A neve eddig a veteránügyi, a kereskedelmi és a szállítmányozási minisztérium kapcsán merült fel, és mivel ez utóbbi kettő érintett a tervezett nagyarányú infrastrukturális reformok kapcsán, így fontos szerepet töltene be Biden kormányában.

 

 

Joe Biden bejelentette adminisztrációja első LMBTQ tagját

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb