Színes

A második helyen végzett a lengyel induló a Mr Gay World 2020 versenyen

A koronavírus-járvány az egészségügyi és utazási korlátosok miatt a nemzetközi rendezvényeket is megakasztotta, így a Mr Gay World versenyt is. Tavaly a döntőt meg se tartották, hanem az előző év második helyezettjét nevezték ki ideiglenesen az év győztesének, idén azonban bepótolták a megmérettetést.

A tavalyi versenyt idén október 17-én virtuális formában tartották meg, ezen pedig a fülöp-szigeteki induló, Kodie Macayan győzött. Elsőségével immár harmadik alkalommal került a képzeletbeli korona a Fülöp-szigetekhez. A szervezők úgy döntöttek, hogy inkább nem utaztatják a kilenc döntőst a verseny dél-afrikai helyszínére, hanem online formában tartják meg az eseményt – és nem csak a tavalyit, egy hét múlva már az esedékes 2021-es verseny következik. Így az a helyzet áll elő, hogy egy éven át két személy is viseli majd a Mr Gay World címet.

 

 

A második helyen a lengyel induló, a börtönőrként dolgozó Marek Piekarczyk végzett, a harmadik helyet pedig a mexikói Vicente Miron szerezte meg.

Érdekesség, hogy a szomszédaink közül egyedül Csehország és Szlovákia közös indulója képviseltette magát Dan Moony személyében. Magyarországon a koronavírus-járvány miatt idén és tavaly is elmaradt a Mr Gay Hungary, így magyar induló most nem tudott részt venni a világversenyen.

 

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés