Kultúra

A Marvel meleg szuperhőst akar a következő filmjébe főszereplőnek

 

A cég produkciós vezetője, Victoria Alonso a Variety-nek nyilatkozott a Marvel kapitány Los Angeles-i premierjén.

A 2020-ban várható filmjükben, Az Örökkévalók (The Eternals) című képregény-feldolgozásban meleg szuperhős lehet a fő karakter. A szerepre mindenképpen olyan színészt szánnak, aki maga is az LMBTQ közösséghez tartozik. És hogy milyen lehet ennek a fogadtatása?

“A világ készen áll.”

– nyilatkozta Alonso. Elmondása szerint a Marvel elkötelezett a sokszínűség mellett.

“Miért ne lennénk? Miért akarnánk, hogy csak egyféle karakterekkel azonosítsanak minket? A közönségünk globális és sokszínű. Ha ezt nem tesszük meg értük, akkor megbuktunk. Ha nem építünk a sokszínűségre, nem tudjuk folytatni a sikereinket.”

A Marvel elnöke, Kevin Feige már 2015-ben fogadkozott, hogy a következő évtizedben eljön náluk az LMBTQ szuperhős karakterek ideje. Amikor ennek – eddig – nem akadt jele, a kritikusok szerint a stúdió a Kínában elérhető bevételeket féltette, és nem akarta, hogy egy ekkora piacon cenzúrázzák vagy akár betiltsák a filmjeiket.

Fun fact: Az Örökkévalók című filmjüket épp egy kínai rendezőnő, Chloé Zhao jegyzi. Amíg a Marvel jövőre érkező filmjét várjuk kíváncsian, addig a stúdió első, női főszereplős szuperhős filmjét, a Marvel kapitányt a héten kezdték játszani a mozik.

 

 

 

 

Previous post

Just Married - Ízelítő a Humen Magazin márciusi számából

Next post

Világháborús veterán osztotta ki a homofób olimpikont Lengyelországban