Itthon

A magyarok többsége nem vevő a kormány homofób politikájára

 

A stratégiai elemzéseket készítő, pozsonyi székhelyű GLOBSEC Trends a közép- és kelet-európai, illetve nyugat-balkáni országok társadalmait vizsgálta. Idén főleg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos témákra voltak kíváncsiak, valamint arra, mit gondolnak az egyes országok lakói a NATO-ról, a demokráciáról, az Európai Unióról, az LMBTQ-jogokról, vagy éppen Oroszországról.

Az ezer fő megkérdezésével 2020 szeptemberében és októberében végzett reprezentatív közvélemény-kutatások adatai nagy szórást mutatnak régiós szinten az LMBTQ-jogok megítélésében.

Ennek kapcsán Magyarországon a megkérdezettek egyharmada gondolja azt, hogy az LMBTQ-jogok egy „erkölcstelen és romboló” ideológia. Ez meglepően alacsony arány ahhoz képest, hogy itthon láthatóan az LMBTQ közösség démonizálásával akar a kormány a migráns-téma helyett új közellenséget felépíteni.

A homofóbok hangos kisebbsége csak Csehországban (26 százalék) alacsonyabb ennél. Érdekesség, hogy a több éve durván homofób kampányt építő Lengyelországban is „csupán” 37 százalék véli így. A lista másik végén Montenegró és Szerbia áll, ahol 65, illetve 62 százalék ért egyet a kijelentéssel.

Hasonló arányban támogatják a megkérdezettek az LMBTQ-közösség jogait, köztük például az egyenlő házasságot. Itthon 49 százalék válaszolta azt, hogy garantálni kell az LMBTQ-jogokat, ez a régióban a második legmagasabb arány a csehek 56 százaléka után. A lista másik végén Bulgária (13 százalék) és Észak-Macedónia (31 százalék) található.

 

grafikon: Globsec Trends

 

 

A magyarok többsége elfogadja a szivárványcsaládokat

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin