HírekNagyvilág

A LinkedInen mostantól szabadon lehet mindenki transzfób

A LinkedIn csendben törölte közösségi irányelveiből azt a kitételt, amely eddig tiltotta a transz emberek deadname-elését (születési néven való hivatkozását) és misgenderelését (nemi identitásuk figyelmen kívül hagyását).

A „Gyűlöletkeltő és becsmérlő tartalmak” rész korábbi változata kifejezetten példaként említette a deadname-elést és a misgenderelést, mint tiltott viselkedési formákat. Azonban egy nonprofit szervezet, az Open Terms Archive észrevette, hogy július 28-án ezt a mondatot eltávolították a szabályzatból.

Bár a frissített szabályzat továbbra is tiltja az olyan tartalmakat, amelyek „támadnak, megaláznak, megfélemlítenek, embertelenítenek vagy gyűlöletre uszítanak” az emberek faji hovatartozása, nemzetisége, neme, nemi identitása, szexuális orientációja, vallása vagy fogyatékossága alapján, a konkrét tiltás a transz emberek ellen irányuló deadname-elésre és misgenderelésre kikerült az irányelvből.

A GLAAD (egy amerikai LMBTQ+ jogvédő szervezet) szóvivője az Advocate magazinnak elmondta:

„A LinkedIn döntése, hogy csendben visszavonja a transz és nem bináris embereket védő, régóta bevált gyűlöletbeszéd-ellenes szabályokat, nyíltan LMBTQ-ellenes lépés. Ez mindenkit aggodalommal kell hogy eltöltsön.”

A LinkedIn, amely a Microsoft tulajdonában áll, reagált a kritikákra. A cég közleménye szerint:

„Rendszeresen frissítjük irányelveinket. Minden olyan személyes támadás vagy megfélemlítés, amely egy személy identitásán — ideértve a misgenderelést is — alapul, sérti zaklatás elleni szabályzatunkat, és nem engedélyezett a platformunkon.”

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a „nemi identitás” továbbra is védett kategóriaként szerepel az irányelvekben.

Ez a változtatás a Meta és a YouTube korábbi, sokat bírált irányelvmódosításai után történik, amelyek szintén gyengítették a transz közösség védelmét az online platformokon.

Forrás: The Pink News

Fotó: Bastian Riccardi

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin