Nagyvilág

A lengyel gazdaságnak is jót tenne, ha házasodhatnának az azonos nemű párok

 

„Az azonos nemű párok házasságának hiánya az egyes háztartások gazdasági diszkriminációját jelenti, és negatív hatással van a lengyel gazdaságra” – írta közös állásfoglalásában több mint 40 lengyel közgazdász és jogász. Az egyik legnagyobb lengyel hírportál, az Onet.pl által közzétett nyilvános levél felszólítja Lengyelországot az egyenlő házasság bevezetésére.

„Anélkül, hogy csökkenteni akarnánk az azonos nemű párok házasságának bevezetése mellett szóló egyéb okokat, köztük a polgári szabadságjogok és az emberi méltóság tiszteletben tartását, szeretnénk felhívni a figyelmet az ezzel kapcsolatos jogi és gazdasági szempontokra is.”

Álláspontjuk szerint Lengyelországban – ahol még a bejegyzett élettársi kapcsolat sem engedélyezett – az azonos nemű párokat hátrányos megkülönböztetés éri a heteroszexuális párokkal szemben az adózás, az öröklés, az egészségbiztosítás, valamint a tulajdonhoz kapcsolódó jogok terén.

Mindez csak erősíti az azonos nemű párok gazdasági bizonytalanságát, és egyeseknél azt eredményezheti, hogy inkább olyan országokba költöznek, ahol jobb a jogi helyzet az LMBTQ emberek számára. Az aláírók szerint így azonban Lengyelország humán tőkéje csökken.

„A kutatások azt mutatják, hogy az azonos nemű párok házassága javíthatja a házastársak munkaerőpiaci helyzetét, növelheti a jövedelmüket és a saját otthon megszerzésének esélyét.
Az azonos neműek házasságának támogatása nem a liberalizmus, a baloldaliság vagy a konzervativizmus kifejezése, hanem azon meggyőződésé, hogy hiánya indokolatlan gazdasági diszkriminációt okoz, és hogy a bevezetése hozzájárulhat Lengyelország gazdasági fejlődéséhez” – állapítják meg.

Az aláírók elutasítják azt a lengyel konzervatívok által gyakran hangoztatott érvet is, hogy az alkotmány tiltja az azonos neműek házasságának bevezetését. Bár az alkotmány „a férfiak és nők közötti házassági kötelékek különleges védelméről szól, ez nem zárja ki azt, hogy mellette másfajta házasságot is bevezessenek” – írják.

A levélhez többek között Henryka Bochniarz volt ipari és kereskedelmi miniszter, a legnagyobb lengyel munkaadói szervezet, a Lewiatan Szövetség vezetője; Sławomir Dudek, a Polgári Fejlesztési Fórum (FOR) vezető közgazdásza, valamint Marcin Matczak, neves jogászprofesszor adta nevét.

Az elmúlt három évben Lengyelország végzett az utolsó helyen az Európai Unióban az LMBTQ emberek helyzetét tekintve. Amellett, hogy az azonos nemű pároknak nincs joguk bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni vagy gyermeket örökbe fogadni, az LMBTQ emberek az elmúlt években a kormányzó nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) és a katolikus egyház részéről egy olyan gyűlölethadjárat célkeresztjében találták magukat, amit az úgynevezett “LMBTQ ideológia” ellen folytatott a hatalom. (A helyzet ismerős lehet, ezt a mintát próbálta később a magyar kormány lemásolni.)

Eközben a legfrissebb kutatások már azt mutatják, hogy a lengyel közvélemény egyre inkább támogatja, hogy az LMBTQ emberek azonos jogokat kapjanak. Egy idei felmérés szerint 64%-os többség támogatja az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának vagy házasságának legalizálását.

Az angol nyelvű Notes from Poland portál beszámolója szerint a múlt hónapban Donald Tusk, a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) vezetője ígéretet tett arra, hogy hatalomra kerülése esetén bevezeti az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát. A második legnagyobb ellenzéki párt, a Baloldal (Lewica) a teljes házassági egyenlőséget támogatja.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin