Kultúra

A legszínesebb képzőművészeti eseménysorozat – Budapest Art Week 2020

Enzsöly Kinga – Generációváltás

 

Változatlan minőségben és megannyi programmal ötödik alkalommal érkezik az ország egyedülálló képzőművészeti eseménysorozata, a Budapest Art Week. 2020. október 16 – 25. között Budapest nélkülözhetetlen vizuális terei nyílnak meg különböző programokkal és kiállításokkal azzal céllal, hogy a lehető legváltozatosabb módon mutathassák be a haza vizuális művészet színe-javát. Az eddigi leghosszabb Art Week során több mint 30 kortárs galéria, 20 kiállítótér, 12 múzeum és 8 műterem több tucat programmal várja a képzőművészetek iránt érdeklődőket. A szervezők számára rendkívül fontos a résztvevők egészsége, így minden programon kötelező a maszk viselése. Pontosan ezért, azok, akik a BAW közösségéhez jobban szeretnének tartozni, saját Art Week-es arcmaszkokat is beszerezhetnek.

A 2016-ban indult eseménysorozatot – nemzetközi példák alapján – azzal a céllal hozták létre, hogy a hazai vizuális művészetekre kíváncsi tömegek olyan mustrán vehessenek részt, amelynek során a művészekkel való találkozásoktól, a múzeumok és galériák világán át megismerhetik a budapesti képzőművészeti világ sokszínűségét. A tíznapos vagy egynapos karszalagokkal több tucat program és kiállítás látogatható, ám a programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyet a honlapon keresztül lehet megtenni.

 

Szabó Kristóf (KristófLab) – Wrong Data

 

Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója számára kimondottan fontos az, hogy a családok és fiatal felnőttek éppúgy résztvevőivé váljanak a rendezvénynek, mint bárki más, ezért kifejezetten oda figyelnek a kisgyermekes szülőkre is, így számukra is igyekeznek izgalmas programokat ajánlani. Elsősorban ezért is indítottak 2019-ben a B.Braun Magyarország támogatásával múzeumpedagógiai foglalkozásokat középiskolások számára, Közelítő program néven, mely idén ősszel (a vírushelyzetre való tekintettel) online valósul meg egy három fordulós “levelező” pályázat formájában.

A kiemelt kiállítások között találjuk a Ludwig Múzeum Barabásilab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve; a Budapest Art Mentor program és a Budapest Projekt Galéria Felfedezők 3.0 ; a Várfok Galéria Kutyák, szarvasok és griffek, valamint a Kassák Múzeum Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című tárlatokat.
A többéves múltra visszatekintő Nyitott Műtermek délutánja újra jelentkezik a Budapest Art Weeken. A látogatók ezúttal is betekintést kapnak egyéni művészek, többek között Barakonyi Zsombor, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Csizik Balázs, Horváth Lóczi Judit zárt tereibe, illetve egy műteremház életébe is (Budapest Art Factory).

A kedvenc programok között idén is visszatérnek a galériatúrák, vezetett városi séták, épületbejárások és tárlatvezetések. Fontos tudni, hogy az eseményeken való részvétel korlátozott, ezért érdemes a meghirdetett regisztrálási lehetőséggel élni.

A Budapest Art Week belépőiről és programkínálatáról a bpartweek.hu oldalon érdemes utánaolvasni.

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb